Ukrán hadsereg. Illusztráció
Ukrán hadsereg. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Az ukrán parlament elfogadta szerdán azt a törvényt, amely 12 hónapos halasztást biztosít a mozgósítás alól azoknak a 18 és 25 év közötti fiataloknak, akik a hadiállapot idején szerződés alapján szolgáltak - számolt be az UNIAN ukrán hírügynökség.

Hirdetés

Az előterjesztést 243 képviselő szavazta meg, elfogadásához legalább 226 támogató szavazatra volt szükség. Az elfogadott törvény a 18 és 25 év közötti hadkötelesekre és tartalékosokra vonatkozik, akik a hadiállapot idején egyéves szerződést kötöttek, és már leszereltek. Több képviselő azt javasolta, hogy ezeknek a fiataloknak ne egy évre, hanem 25 éves koruk betöltéséig biztosítsanak halasztást, ám ezt a javaslatot a parlament nem támogatta.

Az UNIAN korábban beszámolt arról, hogy

2025 februárjában Ukrajnában elindították a 18-24 éves ukránok számára szóló szerződéses programot. Ez fejenként egymillió hrivnya (9,3 millió forint) kifizetését irányozta elő, amelyből 200 ezer hrivnyát (1,9 millió forintot) azonnal folyósítanak, a fennmaradó összeget pedig a szolgálat ideje alatt. A szerződés emellett szociális garanciákat is tartalmaz, többek között az úgynevezett nullaszázalékos jelzáloghitel lehetőségét.

Artem Nekraszov, az energiaügyi miniszter első helyettese szerdán egy sajtótájékoztatón közölte, hogy az újabb orosz támadások nyomán három megye - a zaporizzsjai, a harkivi és a dnyipropetrovszki régió - egy része áramellátás nélkül maradt. Hangsúlyozta, hogy folyamatban van a csapások következményeinek felszámolása és a fogyasztók áramellátásának helyreállítása.

Olekszij Kuleba, helyreállításért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes arról tájékoztatott, hogy Oroszország csapást mért egy vasútállomásra Dnyipropetrovszk megyében. Mozdonyok, vasúti kocsik és az infrastruktúra rongálódott meg. Tűz keletkezett, amit gyorsan eloltottak. Orosz csapás ért a Szumi megyében lévő Konotopban egy vasúti depót is, ahol szintén károk keletkeztek. A miniszterelnök-helyettes beszámolója szerint személyi sérülés egyik támadás során sem történt.

Vladiszlav Volosin, az ukrán déli erők szóvivője az Ukrinform állami hírügynökségnek kijelentette: nem felel meg a valóságnak az az orosz információ, hogy az orosz csapatok elfoglalták volna Zaliznyicsne települést Zaporizzsja megyében.

Vadim Ljah, a Donyeck megyei Szlovjanszk város polgármestere arról adott hírt, hogy szerda délelőtt az orosz erők irányított légibombákkal mértek csapást a település családi házas övezetére. Áldozatokról egyelőre nincs információ - tette hozzá.

A Harkiv megyei Bohoduhiv városában február 11-13-át gyásznappá nyilvánították annak a hat helyi lakosnak az emlékére, akik az elmúlt két napban orosz csapások következtében vesztették életüket

- jelentette be Volodimir Belij polgármester. A városban szerdán orosz dróncsapás rombolt le egy családi házat, két egyéves fiú ikerpár, valamint kétéves lánytestvérük és 34 éves édesapjuk meghalt, 35 éves, várandós édesanyjuk pedig súlyosan megsebesült a támadás következtében. Megsérült a házban egy 74 éves nő is.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.