Ukrajnában több mint 500 000 hadköteles van körözés alatt
Ukrajnában több mint 500 000 hadköteles van körözés alatt
 / Közélet

Ukrajnában több mint 500 000 hadköteles férfi került a körözés alatt álló személyek listájára a teljes körű invázió ideje során – számolt be a Szárazföldi Erők Parancsnokságának képviselője, Natalija Kindratyiv a KyivFM-nek adott interjújában.

Hirdetés

Elmondása szerint a toborzó központok nem vesznek részt ezen állampolgárok felkutatásában, ezzel a Nemzeti Rendőrség foglalkozik.

„A Nemzeti Rendőrségnek nem ez az egyetlen feladata. És elég nehéz ennyi embert felkutatni azon korlátozott eszközökkel, amelyekkel rendelkeznek” – jegyezte meg Kindratyiv. Hozzátette: mivel ez nem a rendfenntartók kötelessége, nehéz ekkora számú embert felkutatni. Így hát megpróbálják bevonni a nyomozókat és az operatív csoportokat is a folyamatba. A keresett személyek  nem hagyják el otthonukat, és az utcán sem jelennek meg.

„A bejelentésekkel foglalkozó csoportok nem mennek ki az otthonokba, nem keresik őket. A határozatban egyértelműen megfogalmazottak szerint a 18 és 60 év közötti férfi esetében kötelesek ellenőrizni az iratokat. Ha az utcán vagy más nyilvános helyen, ahol a csoport dolgozik, nagy számban vannak azonos életkorúak vagy szociális helyzetűek, a csoport nem tudja szelektíven kiválasztani, hogy kinek ellenőrizze, és kinek nem az iratait”, jegyezte meg  a szárazföldi erők parancsnokságának képviselője - közölte a karpat.in.ua.

Hirdetés

 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.