Támadásban az ukrán hadsereg. Fotó: Ukrán Fegyveres Erők Vezérkara
Támadásban az ukrán hadsereg. Fotó: Ukrán Fegyveres Erők Vezérkara
 / Közélet

A rakéta és a drón ötvözetéből új fegyvert fejlesztettek ki Ukrajnában, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi közlése szerint az új hibrid fegyvertől azt várják, hogy csapást tudnak majd mérni vele azokra az orosz repülőterekre, ahonnan az orosz bombázók és harci repülőgépek bevetésre indulnak ukrajnai célpontok ellen.

Hirdetés

Zelenszkij a Facebookon jelentette be, hogy szombaton volt a Paljanicja névre keresztelt új fegyver első sikeres harci bevetése.

Az ukrán elnök bejegyzésében felidézte, hogy Oroszország a két és fél éve tartó háborúban csaknem 10 ezer, különféle típusú rakétával és több mint 33 ezer siklóbombával támadta Ukrajnát.

Most Ukrajnának olyan fegyver van a kezében, amellyel képes lehet megtörni az orosz légierő támadóerejét 

– fogalmazott Zelenszkij.

A tájékoztatás szerint a Paljanicja kifejlesztése másfél évet vett igénybe, és a tervek szerint most gyorsan kiterjesztik a gyártását.

Zelenszkij azt nem közölte, mekkora hatótávolságú az új fegyver, ahogyan azt sem árulta el, hogy az első bevetése hol történt - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.