Az Európai Unió országaiban már régóta sikeresen működik hasonló megoldás – hangsúlyozta a rendőrség.
A kormány módosította a KRESZ-t.
Mostantól a motorkerékpár- és segédmotoros kerékpárosok a tömegközlekedési eszközök számára fenntartott sávot is használhatják,
írta Olekszij Bilosickij, a járőrrendészeti főosztály első helyettese kedden.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy kivételt képeznek az oldalkocsis motorkerékpárok, a motoros kocsik és a háromkerekű járművek.
Bilosickij hangsúlyozta, hogy a változtatások célja:
- csökkenteni a forgalmi dugókat a nagyvárosokban, mivel a kétkerekű járművek szabadabban mozoghatnak az utakon;
- a segédmotoros kerékpárosok és motorkerékpárosok, valamint a közlekedés többi résztvevője biztonságának növelése erős forgalomban való közlekedés során;
- harmonizálni az ukrán jogszabályokat az Európai Unió országainak gyakorlatával, ahol sok országban már régóta sikeresen működik hasonló megoldás.
Bilosickij elmondása szerint a KRESZ-módosítási kezdeményezés a járőrrendészeti osztályé.
A Gyija alkalmazáson keresztül a közlekedési szabályokat megsértő sofőrök mostantól fényképeket és videókat kapnak annak regisztrációjáról - közölte a karpat.in.ua.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.