Orosz drón- és rakétatámadások értek Ukrajnát. Illusztráció. Fotó: rbc.ua
Orosz drón- és rakétatámadások értek Ukrajnát. Illusztráció. Fotó: rbc.ua

Orosz drón- és rakétatámadás érte az éjszaka folyamán Ukrajna északi részén fekvő Csernyihiv megyét, aminek következtében több energetikai létesítmény is megrongálódott – közölte szombaton a helyi áramszolgáltató. Szumi megyében közben vasútállomást ért támadás, sokan megsebesültek – jelentette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en.

A közlés szerint mintegy 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül Csernyihivben, a vállalat erről a Telegramon tájékoztatta a lakosságot. A szakemberek jelenleg is dolgoznak a károk helyreállításán. A munkálatok idején az áramellátást háromórás ütemezésben biztosítják – figyelmeztette a szolgáltató a fogyasztókat.

Dmitro Brizsinszkij, Csernyihiv katonai közigazgatásának vezetője jelezte, hogy a becsapódások a városban több helyen is tüzeket okoztak.

Az ukrán légierő közlése szerint Oroszország 109 drónt és három Iszkander ballisztikus rakétát indított az éjszaka folyamán.

A légvédelem 73 drónt sikeresen megsemmisített, ugyanakkor 21 különböző helyszínen így is történtek becsapódások és károk – közölte a hadsereg.

Szintén dróntámadás érte a Szumi megyében található Sosztka vasútállomást, amiben két személyszállító vonat – egy helyi járat, valamint egy Kijev felé tartó szerelvény – megrongálódott.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en úgy közölte: a vasútállomást ért támadásban legalább 30 ember megsebesült. „A mentőszolgálatok már a helyszínen vannak és megkezdték a segítségnyújtást. A sérültekről szóló adatokat pontosítjuk” – fogalmazott.

Olekszij Kuleba helyreállításért felelős miniszterelnök-helyettes a Telegramon arról számolt be, hogy az áldozatokat kórházba vitték, másokat a mentők kíséretében ideiglenes menedékhelyekre irányítottak. A pályaudvaron továbbra is érvényben van a légiriadó – tette hozzá - közölte a hirado.hu.


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.