Zelenszkij és Erdogan
Zelenszkij és Erdogan

MTI

 / Közélet

Recep Tayyip Erdogan török elnök országa közvetítését ajánlotta fel pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott telefonbeszélgetésében az ukrán-orosz konfliktus rendezésére.

Hirdetés

„Regionális és globális kérdésekről esett szó, különös tekintettel Ukrajna és Oroszország háborújára. Erdogan elnök közölte, hogy Törökország intenzív erőfeszítéseket tesz, hogy megfékezzék a vérontást Ukrajnában és a palesztin területeken, szavatolva a tartós békét. Erdogan bejelentette, hogy Törökország kész magára vállalni a közvetítő szerepét és tárgyalásokat folytatni az ukrajnai béke biztosítása érdekében” – ismertette a török államfő hivatala.

Erdogan felhívta a figyelmet annak fontosságára is, hogy újralétesítsék a fekete-tengeri gabonafolyosót, és elkezdjen ismét működni. Úgy fogalmazott, hogy folytatja az erre irányuló diplomáciai egyeztetéseket. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnában minél hamarabb tűzszünetre van szükség.

Zelenszkij a telefonbeszélgetést követő esti videóüzenetében Törökország partneri szerepét méltatta a fekete-tengeri régióban. „Vannak közös projektjeink, amelyek sikeresek voltak; az idén még többet kell tennünk, hogy országainkat és népeinket erősítsük” – húzta alá az ukrán elnök. Kiemelte, hogy a világ élelmiszerellátása és a Fekete-tenger biztonsága is az ukrán-török együttműködéstől függ.

Hirdetés

Zelenszkij megköszönte Erdogannak az ukrán gabona exportjához nyújtott támogatását, illetve említést tett Ankara közvetítői szerepéről is. „Törökország közvetítése nagyon fontos, hogy az orosz fogságban lévő krími tatárok és mások – felnőttek és gyerekek, katonák, illetve civilek – kiszabadulhassanak” – mondta.

Az ukrán elnök egyben köszönetet mondott az ukrán katonáknak. „Ezt az évet túlélni annyit tesz, mint az egész háborút túlélni” – hangsúlyozta.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.