Szlovákia kész arra, hogy szükség esetén több NATO-katonát fogadjon, továbbá növelje az áramszállításokat Ukrajnába – jelentette ki szerdán Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök Varsóban, ahol lengyel kollégájával, Andrzej Dudával tárgyalt.
Duda újságíróknak nyilatkozva méltatta a két ország közötti nagyon jó szomszédsági viszonyt, amelyet szerinte Pellegrinek a NATO-csúcstalálkozót megelőző látogatása is bizonyít.
Lengyelország a második ország, ahová a június óta államfőként hivatalban lévő Pellegrini szlovák elnökként ellátogatott. Az első elnöki látogatás hagyományosan Csehországba vezetett.
Pellegrini szerint Szlovákia valójában „rengeteg munkát” végez Kijev érdekében, annak ellenére, hogy a média Robert Fico miniszterelnök kormányának visszafogott hozzáállását hangsúlyozza Ukrajna támogatásával kapcsolatban.
Ezt bizonyítja a lőszerek és fegyveralkatrészek fokozott gyártása a szlovák fegyvergyárakban, valamint a villamosenergia-export Ukrajnába, amelynek áramtermelő kapacitását az orosz légicsapások tönkreteszik – mondta.
Kiemelte:
„A háború kezdete óta Szlovákia több mint 40 ezer megawatt villamosenergiát exportált Ukrajnába, és ősszel és télen növelni fogjuk a szállításokat, ami valószínűleg kulcsfontosságú lesz Ukrajna számára”.
Hangoztatta, Szlovákia nem ismeri el a Krím Oroszország általi annektálását, sem a határok erőszakos megváltoztatását Ukrajna keleti és déli részén.
Leszögezte, hogy „Lengyelország Szlovákia stratégiai partnere, egyike annak a három országnak, amely Szlovákia legnagyobb befektetője vagy legnagyobb kereskedelmi partnere”.
Szlovákiát és Lengyelországot az európai uniós és NATO-tagságuk sikertörténete is összeköti
– tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a szlovák védelmi kiadások a NATO-tagok vállalásának megfelelően meghaladja a bruttó hazai termék 2 százalékát.
Pellegrini egyben felajánlotta vendéglátójának a szlovák szakértők segítségét és tapasztalatát a lengyelországi atomerőmű-építésben - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.