Petr Fiala cseh miniszterelnök
Petr Fiala cseh miniszterelnök

MTI

 / Közélet

Petr Fiala cseh kormányfő hibának tartja, hogy szlovák partnere, Robert Fico interjút adott az orosz állami televíziónak.

A Deník.cz napilap internetes változatában csütörtökön megjelent beszélgetésben Petr Fiala azt mondta, hogy abszolút nem ért egyet a szlovák kormányfő kijelentéseivel sem, például azzal, hogy Ukrajna támogatása az Európai Unió tagállamai részéről csak a háború meghosszabbítását szolgálja.

Robert Fico fellépését a Rosszija-1 orosz állami televízióban a szlovák ellenzék is bírálta és szégyennek nevezte.

Petr Fiala azt mondta, hogy véleménye az ukrajnai háborúról teljes mértékben ellentétes Robert Fico véleményével.

„A Nyugat erről a helyzetről nem tehet, a bűnös egyértelműen Oroszország, ezt talán mindenki látja. Oroszország az agresszor, megsértette az összes nemzetközi megállapodást, a nemzetközi rend minden szabályát. Ezt bármi módon megkérdőjelezni és gyengíteni szerintem teljes mértékben elfogadhatatlan”

– fejtette ki a cseh politikus.

A cseh kormányfő hibának minősítette, hogy Robert Fico interjút adott az orosz televíziónak. „Az, amit ott mond, nem olyasmi, amin valami érdekeset vagy igazat látnék”– jegyezte meg. Fiala hozzátette: igyekszik óvatosan fogalmazni, mert nem szeretne újabb árnyékot vetni a jó cseh-szlovák viszonyra. „Ugyanakkor nem hunyhatjuk be a szemünket azelőtt, hogy kulcsfontosságú külpolitikai kérdésekben eltérő a véleményünk”– szögezte le.

A cseh kormány a külpolitikai kérdésekben megmutatkozó nézeteltérések miatt tavasszal felfüggesztette a cseh-szlovák kormányközi konzultációkat.

Pozsonyban Prága döntése bírálatokat váltott ki. Jan Lipavsky cseh külügyminiszter néhány napja úgy nyilatkozott, hogy még nem jött el az ideje a kormányközi konzultációk felújításának.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.