Klaus Johannis román elnök
Klaus Johannis román elnök
 / Közélet

Hétfőn bejelentette lemondását Klaus Johannis román elnök – nem sokkal azután, hogy a román parlament megszavazott egy olyan döntést, amely ellene irányul. Az államfő szerdán távozik hivatalából, és azzal érvelt: ha nem tenne így, akkor az további feszültségekhez vezethetne a román társadalmon belül, valamint ronthatná az ország megítélését külföldön.

Hirdetés

A román államfő azt követően jelentette be a hivatalból való távozását, hogy a parlament megszavazta az elnök felfüggesztéséről szóló  kezdeményezést, amelyet az ellenzék nyújtott be

– számolt be az MTI.

A Maszol.ro erdélyi portál hozzátette, hogy Klaus Johannis közölte:

szerdai, február 12-i hatállyal nyújtja be lemondását.

Az államfő hangsúlyozta: azért mond le, hogy megelőzze felfüggesztését, és az ezzel járó procedúrát, mert ez szerinte negatívan befolyásolna az országa jelenét és jövőjét. Az elnök minderről egy videóban beszélt az államfői hivatalból, a Cotroceni palotából, amelyet a Facebookon is megosztott.

Nem szeretné, hogy Románia nevetség tárgyává váljon – mondta

Klaus Johannis azzal indította a bejelentését a maszol.ro szerint: felesleges és megalapozatlan, sőt káros is az, hogy az ellenzék kezdeményezte a felfüggesztését, és a parlament napirendre is tűzte a szavazást az indítványról. Hangsúlyozta, hogy soha nem sértette meg az alkotmányt, így a felfüggesztésével senki nem nyer, mindenki veszít. Hozzátette: a parlament hétfői döntésének értelmében 30 napon belül népszavazást kellene szervezni az elmozdításáról. A referendumnak meglátása szerint az országban és külföldön is negatív hatása lenne, ezzel indokolta döntését.

Az elnök azt is hozzátette még, hogy egy ilyen referendum megosztaná a társadalmat, és elvonná a figyelmet a májusban esedékes államelnök-választásról, így a jelöltek nem tudnák megfelelően bemutatni elképzeléseiket. Külföldön pedig romlana az ország megítélése, Románia partnerei szerinte nem értenék meg, hogy miért kellene felfüggeszteni egy államelnököt, miközben hamarosan amúgy is sor kerül az új államfő megválasztására.

Mint mondta,  ezt a forgatókönyvet akarja megelőzni azzal, hogy önként távozik a hivatalából. Máskülönben az ország „köznevetség tárgyává” válhatna – közölte Klaus Iohannis.

Ki tölti be ideiglenesen a tisztséget?

A román alkotmányban szabályozták, hogy ilyen esetben ki veheti át az elnök tisztségét. Az alkotmány szóban forgó része úgy szól: „Ha az elnöki tisztség megüresedik, vagy ha az elnököt tisztségéből felfüggesztik, illetve ha az elnök átmenetileg képtelen a hatáskörének gyakorlására”, akkor a tisztség ideiglenesen „a szenátus elnökére vagy a képviselőház elnökére száll át, ebben a sorrendben”.

Ennek értelmében Ilie Bolojan, a szenátus elnöke (aki jelenleg Iohannis korábbi pártjának, a Nemzeti Liberális Pártnak a vezetője) lehet az ideiglenes, ügyvivő államfő, miután a lemondás hatályossá válik. A Maszol szerint Crin Antonescu, a kormánykoalíció elnökjelöltje korábban már közölte: ha az államfő lemond, akkor Ilie Bolojan kész átmenetileg átvenni az elnökséget.

Az ideiglenes elnök néhány jogkört nem gyakorolhat – például nem írhat ki népszavazást, vagy nem oszlathatja fel a parlamentet. Az alkotmány szerint az elnök lemondása esetén egy időközi választást is ki kellene írni – de erre most vélhetően nem lesz szükség, miután már előzőleg kiírtak májusra egy megismételt elnökválasztást azután, hogy 2024 decemberében botrányba fulladt a választás Romániában- közölte a hirado.hu.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.