Harci drónok. Illusztráció
Harci drónok. Illusztráció

MTI

 / Közélet

A román védelmi minisztérium (MAPN) törvénytervezetet dolgozott ki, amelynek elfogadása lehetővé tenné, hogy az ország hatékonyabban védekezzen a légterét megsértő drónok ellen, és adott esetben lelője azokat - közölte hétfőn a Digi24.ro hírportál.

A MAPN honlapján közvitára bocsátott, a portál által idézett jogszabály olyan esetekre vonatkozóan szabályozza a román, illetve az ország területén szolgálatot teljesítő NATO-szövetséges erők teendőit, amelyekben a román légtérbe engedély nélkül repülnek be - pilóta által vezetett vagy távirányított - légi járművek, vagy tiltott térségbe repülnek be vagy csak lekapcsolják azonosító berendezésüket, a MAPN engedélye nélkül fényképeznek, közvetlen veszélyt jelentenek a katonai létesítményekre vagy a közlekedési infrastruktúrára.

Amennyiben a törvény hatályba lép,

a román légteret megsértő robotrepülők (drónok) berepülése esetén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) által korábban felhatalmazott katonai parancsnok elrendelheti a légi jármű irányításának átvételét, vagy ha ez nem lehetséges, akkor annak megállítását, vagy megsemmisítését.

A tervezet a pilóta által irányított légi járművekre is kiterjed: legvégső esetben ezekre is tüzet nyithat a hadsereg, ha azok romániai célpontokat támadnak, vagy román légtérből támadnak az ország határain kívüli célpontokat, illetve ha támadásra készülnek, vagy ha nem engedelmeskednek, agresszív magatartást tanúsítanak. Az elfogók ilyen esetekben előbb figyelmeztető, majd megsemmisítő tüzet nyithatnak a román légteret megsértő repülőre.

A MAPN mindeddig a fennálló joghézaggal magyarázta azt, hogy miért nem avatkozik be a román hadsereg, amikor orosz drónok repülnek be a román légtérbe

- emlékeztetett a Digi24.ro.

Korábban az ukrán katonai vezetés is azt kérte Romániától, hogy semmisítse meg a légterét megsértő vagy ahhoz közeledő orosz drónokat, ugyanis a dunai ukrán folyami kikötők elleni légitámadásoknál szerintük az orosz drónokat szándékosan vezetik úgy, hogy azokat az ukrán légvédelem csak a román légteret megsértve lőhesse le.

A román hadsereg mozgásterét korlátozó joghézagról Virgil Balaceanu tartalékos tábornok - aki korábban Románia képviselője volt a NATO brüsszeli parancsnokságán - az Adevarul című portálnak elmagyarázta, hogy az alapvető gond az irányítás nélkül sodródó, sérült drónok, vagy éppenséggel a román légteret "balesetszerűen" megsértő, nem Románia ellen kilőtt lövedékek semlegesítésével van.

A hatályos törvények szerint a hadsereg csak katonai objektumok védelmében vagy lőtereken - gyakorlatozás céljából - nyithat tüzet.

Ugyan a légtérvédelmi járőrözést végző harci repülők adott körülmények között lelőhetik az elfogott, parancsaiknak nem engedelmeskedő, légtérsértő repülőket, de a többlépcsős eljárásra egyszerűen nincs idő, amikor egy "eltévedt" drón behatol a román légtérbe - magyarázta a tartalékos tábornok.

"Az utóbbi időszak fejleményei bebizonyították, hogy gyakran pillanatok alatt, előre nem láthatóan változik az országhatár térségének biztonsága. A katonai repülők és egyéb légi eszközök tevékenysége miatt bekövetkező incidensek és balesetek olyan azonnali fenyegetéseket eredményezhetnek, amelyek perceken belül meghozott válaszlépéseket tesznek szükségessé"

- olvasható a MAPN törvénytervezetének indoklásában.

Az ukrajnai háború kezdete óta több esetben zuhantak le - akár több tíz kilométernyire a határtól - román területen az ukrán légvédelem által lelőtt orosz drónok, az utóbbi napokban pedig több esetben a Fekete-tenger felől érkező, a szárazföld fölé mélyen berepülő, azonosítatlan légi célpontok miatt riasztották a román vadászgépeket.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.