A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) minden évben megszervezi a tél legközkedveltebb programját, a sí-sulit, sí-túrát és a hófánkozást. Már több éve olyan nagy érdeklődés követi ezt a programot, hogy évente kétszer is megrendezésre kerül. 2026 január 14-én közel száz fő indult Polenára Badó Krisztina, Szilágyiné Tóth Gabriella és Tarpai József programfelelősökkel, 16-án pedig több mint száz fő érkezett szintén Polenára Birta János és Kosztyu Julianna irányításával. Köszönjük a programfelelősök munkáját. Az alábbiakban a résztvevők élménybeszámolóit olvashatják.
„Élményekkel teli napot tudhatunk magunk mögött a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete által szervezett sísuli és hófánkozós programnak köszönhetően. Ritka az olyan alkalom, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálja a maga örömét, de ez a nap pontosan ilyen volt: egy olyan közösségi élmény, amely végül mélyen személyes, családi programmá is vált. Különleges volt látni, ahogy a nap folyamán a csoportos program apa-lánya és anya-lánya pillanatokká alakult. Míg apuka a kisebbik lányunkkal a hófánkpályán élvezte a felhőtlen száguldást és a közös nevetéseket, addig én, 34 éves fejjel, most álltam életemben először síléceken a nagyobbik, 11 éves lányommal.
Megható és felemelő érzés volt vele együtt tanulni, és látni az ő sikereit, a bátorságát, valamint azt a tiszta, sugárzó örömöt az arcán, amit egy-egy jól sikerült lecsúszás után érzett. Ebben a rohanó világban az együtt, egymásra figyelve töltött idő a legnagyobb érték, és ez a nap bőségesen megajándékozott minket ezzel. Hálával tartozunk a szervezőknek az alapos munkáért és a támogatóknak a lehetőségért, hogy ilyen minőségi időt tölthettünk együtt családként és közösségként.
Istennek legyen hála ezért a csodás napért, a közös élményekért és a biztonságos hazatérésért!” (Szabó Viktória, Beregszász)
„Méltán közkedvelt program a nagycsaládos programok között a hófánkozás. Szerintem az a legjobb benne, hogy nem igényel semmilyen speciális eszközöket, nem kell oktatáson részt venni, s a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki meg tudja csinálni, csak élvezned kell. Csúsztunk egyedül, párban, sőt csoportokat alkotva is, s amikor elfáradtunk teáztunk, beszélgettünk, ismerkedtünk, a végén pedig kellemesen elfáradtunk. Köszönjük a lehetőséget!” (Fábián Margit, Badaló)
„Erre a nagycsaládos alkalomra most nem a közös nagybusszal, hanem külön autóval mentünk, így kicsit késve bár, de odaértünk Polenára, ahol csatlakoztunk a csoporthoz. Találkoztunk ismerősökkel, barátokkal, akikkel együtt már sok más KMNE programon részt vettünk. Az időjárás borús volt, viszont a kirándulás kiváló hangulatban telt, jókat síeltünk, snowboardoztunk. Hálásak vagyunk az egyesületnek és mindazoknak, akik támogatták ezt az alkalmat, amelyen családunkkal és barátainkkal együtt ott lehettünk!” (Tar Eszter, Forgolány)
„2026. január 16-án ragyogó téli időben utaztunk Polenára, hogy részt vegyünk a sí-suli, síelés és hófánkozás programokon. Csoportunk kora reggel indult Beregszászból autóbusszal, izgatott várakozással és jó hangulatban, hiszen egy tartalmas, élményekkel teli nap előtt álltunk. A havas táj látványa már az érkezéskor elbűvölt minket, a fehérbe borult hegyek és erdők valódi téli csodavilágot varázsoltak körénk.
A helyszínen minden résztvevő átvette a felszerelést, majd részt vett a számára kijelölt programon: a sí-sulin, a síelésen vagy a hófánkozáson. A nap nyugodt, rendezett légkörben zajlott, és a gondos szervezés minden részletében érezhető volt, ami biztosította a program zavartalan lebonyolítását.
Ez a nap lehetőséget adott arra, hogy kiszakadjunk a mindennapokból, feltöltődjünk és örömmel élvezzük a téli természet szépségét. Szívünk hálával telt meg a gondosan előkészített programért, és örömmel tapasztaltuk, hogy új ismeretségek is kialakultak. A nap emlékét egy közös csoportkép is őrzi.
A déli órákban, a gyülekezőt követően, élményekkel gazdagodva indultunk haza. Ez a nap szép, tartalmas és emlékezetes élményként marad meg mindannyiunk számára.
Hálás szívvel köszönjük a KMNE szervezőinek és támogatóinak, hogy lehetővé tették ennek a felejthetetlen programnak a megvalósulását.” (Antal Diána, Beregdéda)
„Január 16-án a nagycsaládosok egyesületével Polenán jártunk, és azt kell mondjam, ennél szebb téli napot kívánni sem lehetett volna! Évről évre kedvenc programjaink közé tartozik a sí-suli és hófánkozás néven meghirdetett alkalom.
Még most is mosolyogva gondolok vissza a napra, és bár a lábaimban érzem a kilométereket, a szívem teljesen feltöltődött. Az indulás elég korai volt, mégis látszott, hogy az időjárás is nekünk kedvez: a kezdeti szürkeséget szikrázó napsütés váltotta fel.
A megérkezés és a bejelentkezés után mindenki az általa választott programnak megfelelően folytatta a napot. A társaság egyik része a síelést választotta. A kezdők számára profi oktató volt biztosítva, így azok is bátran húztak lécet, akik csak most ismerkedtek a sporttal. A jól karbantartott pályán kicsik és nagyok egyaránt élvezték a siklást.
De a nap abszolút sztárja számomra a hófánkozás volt! A csapat másik fele családunkkal együtt ezt a szórakozási lehetőséget választotta. Komolyan mondom, még én is úgy kacagtam, mint egy kislány, amikor megpördültünk a fánkkal. A gyerekek arcán az az őszinte, hatalmas vigyor, miközben egymást váltva, illetve többször csapatosan is csúsztak le a pályán... Ezekért a pillanatokért érdemes útra kelni.
A sportolás mellett a legjobb mégis az együtt töltött idő volt. Jó volt látni a tagcsaládokat, ahogy közösen pihennek a napsütésben, beszélgetnek, és együtt örülnek a jó időnek. Egy igazán baráti, vidám hangulatú napot zártunk, ahol mindenki jól érezte magát.
Köszönjük a lehetőséget az egyesületnek és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez program megvalósulhasson. Fantasztikus élmény volt!” (Kabácij Diána, Csongor)
„2026. január 16-án síelésen és síoktatáson vehettünk részt KMNE-nek köszönhetően. Mi négyen utaztunk el: a férjem és a fiam (akik tavaly tanultak meg síelni Polenán a sísuli program keretében), én és a 7 éves nagyobbik lányunk.
Az idő melegnek ígérkezett, útközben az eső is el kezdett esni, ami egy kicsit megijesztett, de mire megérkeztünk, kisütött a nap.
A helyszínen gyorsan történt a felszerelések bérlése, a síközpontban dolgozó személyzet nagyon segítőkész volt. Akik tudtak síelni, 8 óra után pár perccel már gyakorolhattak és élvezhették ezt a nem mindennapi sport adta lehetőségeket. Mi, akik még nem síeltünk soha, oktatásban vehettünk részt, hatan voltunk egy oktatónál, három család tagjai. Az oktató végtelen türelemmel magyarázta az egуensúly és a „pizza” (fékezés, lassítás) technikáját, amit nehezen tudtunk az elején megérteni. Egy óra oktatás után egyedül próbálkoztunk, és sikerült.
Istennek hála, megtanultunk síelni. Hatalmas élmény volt remek csapat sok barát és ismerős.
Szívből hálásak vagyunk a lehetőségért a KMNE-nek, hogy ilyen nem mindennapi programon vehettünk részt.” (Balogh Lívia, Nagydobrony)
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.