Vlagyimir Putyin továbbra is fenyegetésként tekint Mihail Hodorkovszkijra, de az orosz gazdaság sem áll túl fényesen, a bankrendszer fedezet nélküli hitelek alatt nyög, Donald Trump pedig új szankciókat vetett ki a két legnagyobb orosz olajvállalatra, az ukrán drónok pedig az olajfinomítókat támadják. Az államadósság pedig bármikor bedöntheti az orosz gazdaságot, így a Kreml pánik üzemmódba kapcsolt, ráadásul Putyinnak még az utódja sincsen meg.
2003 októberében Szibériában orosz különleges alakulatok fogták el Mihail Hodorkovszkijt saját magánrepülőgépén. Oroszország korábbi leggazdagabb embere lett az első oligarcha, aki nyíltan kritizálta Vlagyimir Putyin rendszerét, ezért került rácsok mögé A Jukosz olajtársaság szisztematikus felszámolásával pedig végleg véget ért a piacgazdaság illúziója az országban.
Huszonkét év telt el az akció óta, az orosz elnök ismét fenyegetésnek tekinti a londoni száműzetésben élő üzletembert. Az FSZB 2025 elején Mihail Hodorkovszkijt és a Háborúellenes Bizottság 22 tagját puccskísérlettel vádolta meg. A vádak szerint az ukrajnai háborút ellenző szervezet „erőszakos hatalomátvételre és az alkotmányos rend megdöntésére” törekszik.
A pánik jelei a Kremlben
„A Kreml paranoid állapotba süllyedt” − értékelte a helyzetet John Herbst, az Atlanti Tanács Eurázsiai Központjának igazgatója. A paranoia nem alaptalan a 73 éves orosz elnök részéről, aki már több mint két évtizede vezeti Oroszországot. Számos oka van az aggodalomra:
a gazdaság gyengülni kezdett, Ukrajna pedig fokozta dróntámadásait az olajfinomítók ellen. Ehhez kapcsolódott Donald Trump nyomása is, aki újabb szankciókat vetett ki a két legnagyobb orosz olajtársaság ellen, amire India és Kína azonnal az orosz olaj felvásárlásának csökkentésével reagált.
Ugyanakkor nem csak gazdasági problémákkal szembesül Oroszország, Vlagyimir Putyin tudatában van saját sebezhetőségének, és gondosan átszervezte belső körét. Henry Hale, a George Washington Egyetem oktatója szerint az orosz elnök „nagyon óvatosan rendezte be saját elitjét, úgy, hogy ne legyenek olyan törésvonalak, amelyek mentén kettészakadhatna”.
Mostanra saját családtagjai is kezdenek felemelkedni a ranglétrán. „Köztük pedig a legnagyobb figyelmet Anna Jevgenyevna Civiljova kapta.” Az 53 éves nő Vlagyimir Putyin unokatestvére, és egy állami szervezet vezetője, amely az orosz katonákat és veteránokat támogatja, előtte pedig a Kolmar Group, a legnagyobb orosz szénvállalat igazgatótanácsának elnöke is volt. Henry Hale szerint ezzel az orosz elnök zökkenőmentesen igyekszik integrálni a hatalomba rokonait, akik fiatalok, agilisak, és Vlagyimir Putyin még megbízik bennük.
A láthatatlan adósságbomba
Az orosz gazdaság eddig dacolt az összeomlására vonatkozó előrejelzésekkel, amelyet a Kreml akadályozott meg azáltal, hogy a bankoknak kellett hiteleznie a védelmi ipari vállalatokat, vagyis zöld utat kellett adniuk olyan kölcsönök jóváhagyására, amelyeknél nem végeztek hitelképességi vizsgálatot, és nem ellenőrizték, van-e fedezet a várható veszteségek finanszírozására.
Craig Kennedy, a Harvard Egyetem munkatársa szerint Oroszország végig kölcsönökből finanszírozták a háborút, de ez nem jelenik meg az államháztartási mérlegben. Ugyanakkor senki sem tudja, meddig tartható fenn ez az állapot − figyelmeztetett a szakértő. Elemzése szerint az orosz bankok hitelállományának mintegy 23 százaléka (összesen 163 milliárd euró) mára a fegyvergyártó cégekhez került. Ezt a pénzt nem csak fedezet nélkül adták kölcsön, hanem olyan szektorhoz került, amely küzd a magas kamatlábakkal.
A csőd szélén Oroszország
Szergej Csemezov, a Rosztec vezérigazgatója már egy évvel ezelőtt közölte, hogy a magas hitelfelvételi költségek fenntarthatatlanok, és ha így folytatják, akkor a legtöbb cég csődbe fog menni. A bankszektor hasonló aggodalmakat fogalmazott meg, bár az orosz jegybank elnöke, Elvira Nabiullina igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a rendszer stabilan áll a lábain. Viszont az állami Makrogazdasági Elemzési Központ májusi jelentése már bankválság növekvő kockázatáról számolt be.
Az ukrajnai háború egyre súlyosabban sújtja a hétköznapi állampolgárokat is, ugyanis az orosz olajfinomítókat gyakrabban érte dróntámadás. Januártól 38 létesítményből 21-et ért találat, amely 40 százalékos benzinár-emelkedést eredményezett, ezért a Krím félszigeten jegyrendszert vezettek be, a benzinkutaknál pedig kígyózó sorok alakultak ki.
Oroszország gazdasága stagnál, a 2024-es 4,3 százalékos GDP-növekedés után a Nemzetközi Valutaalap 2025-re már csak 0,6 százalékos bővülést vár. A gazdaság egyetlen mozgatórugója a katonai termelés lett, míg a civil szektor recesszióban van Szergej Alekszasenko korábbi pénzügyminiszter-helyettes szerint. Már év elején az egyik nagy orosz konglomerátum igazgatósági tagja kijelentette, hogy senkinek sincs készpénze, mert minden rubelük adósságtörlesztésre megy el.
A nem létező utód
Vlagyimir Putyin már 2023-ban is túlélt egy puccskísérletet, amikor a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin fordult ellene. A zsoldosok Moszkva felé haladtak, amikor váratlanul visszafordultak, majd néhány héttel később Prigozsin egy repülőgép-szerencsétlenségben halt meg.
A Kreml fókusza azóta a külföldön élő ellenzék elhallgattatására tevődött át. „Feszültség marad az orosz eliten belül, és Putyin meg akar szabadulni minden lehetséges kockázattól” – közölte Henry Hale. „A 2023-as incidens figyelmeztetés volt Putyintól saját elitjének, saját belső körének, hogy ne merészeljenek semmi hasonlót elkövetni. Az orosz elnök és emberei árgus szemekkel figyelik egymást.”
Mihail Hodorkovszkij száműzetésében is irányítja a Háborúellenes Bizottságot, és úgy véli, hogy a Kreml szorong a hatalomátadás miatt, ugyanis Vlagyimir Putyin halála esetén nincs egyértelműen kijelölt utódja. Hozzátette, hogy az orosz ellenzék nemzetközi legitimitása jelentős tényezővé válhat egy hirtelen hatalomváltás esetén.
A szakértő szerint az orosz elnök már túlélte az ukrajnai háború kezdeti sokkját, valamint azt a kudarcot, hogy nem sikerült néhány napon belül elfoglalnia Ukrajnát. Ugyanakkor a háború bizonytalanságot hoz, mert fennáll a vereség vagy az alulteljesítés kockázata. Emiatt a körülötte állók elkezdtek gondolkodni egy Putyin nélküli világról.
Katasztrofális hiány
Az orosz államháztartás azonban romokban hever, a 2025-ös költségvetési hiány már a GDP 2,6 százalékát éri el, ami az eredeti várakozások ötszöröse. Az alacsony olajárak csökkentették a bevételeket, míg az államháztartási kiadások a háború miatt évi 20 százalékkal emelkedtek. A tartalékok fogynak, a nyugati szankciók, a csökkenő olajbevételek és a háborús költségek együttesen recesszió felé taszíthatják Oroszországot. A jelentések szerint az orosz kormány kénytelen lesz adót emelni, valamint növelni a hitelfelvétel mértékét.
Ebben a helyzetben Donald Trump szankciói sem jöttek jól Moszkvának, amelyeket a két legnagyobb orosz olajvállalat ellen vezetett be.
Az amerikai nyomásgyakorlásra a kínai és indiai vállalatok azonnal reagáltak: felfüggesztették vagy csökkentették az orosz olaj vásárlását. Ugyan a dráguló olaj jó hír lehet Oroszországnak, ennek ellenére ez egy kritikus pillanat lehet a Kremlnek.
A gyengülő orosz gazdaság pedig arra ösztönözheti az amerikai elnököt, hogy további lépéseket tegyen. Egy amerikai diplomata viszont úgy véli, hogy Putyin kifogyott az ászokból, már nem egyértelmű az orosz győzelem. Mihail Hodorkovszkij pedig az intenzív nyomást tekinti kulcsnak: minden engedményt felajánlottak már Putyinnak, ezért itt az ideje, hogy Trump játssza a rossz zsaru szerepét. Henry Hale viszont óvatosságra int, és kijelentette, hogy az orosz rezsim még mindig biztos lábakon áll, csak az a kérdés, meddig - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.