Vlagyimir Putyin orosz elnök kudarcot vallott a nyugati szövetségesek megosztására tett kísérleteivel az ukrajnai konfliktusban - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a katonai szövetség és az Európai Unió közötti együttműködési megállapodás aláírását követően kedden.
Stoltenberg, a NATO brüsszeli székházában tartott sajtótájékoztatón közölte, a katonai szervezet és az Európai Unió egységesebb, mint valaha az Ukrajnának nyújtott és nyújtani tervezett támogatást illetően. A felek tovább tervezik növelni a megtámadott ország támogatását.
"Nem szabad alábecsülni Oroszországot"
- figyelmeztetett a norvég politikus.
Szavai szerint Moszkva másfajta Európát akar, ellenőrizni akarja szomszédjait, a demokráciát és a szabadságot pedig fenyegetésként értékeli. Ez - mint kiemelte - hosszú távú következményekkel jár a közös biztonságra nézve, ami indokolja a NATO és az EU közötti együttműködés magasabb szintre emelésének fontosságát - húzta alá.
Kijelentette továbbá, a felek közötti partnerség Finnország és Svédország NATO-csatlakozásával még szorosabbá válik. A NATO-főtitkár végezetül reményét fejezte ki, hogy a két ország mihamarabb a katonai szövetség teljes jogú tagjává válhat.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy
az EU fokozni fogja a Kremlre nehezedő nyomást az ukrajnai háború miatt bevezetett szankciók fenntartása és megerősítése által. A német politikus emellett kilátásba helyezte további megszorító intézkedések bevezetését Fehéroroszországgal szemben.
Hangsúlyozta továbbá, hogy
Ukrajnának minden rendelkezésre álló eszközt biztostani kell az önvédelem folytatásához.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke arról beszélt, hogy a felek között létrejött immár harmadik együttműködési megállapodás erősíti az európai biztonságot, az EU elkötelezett amellett, hogy többet költsön annak megőrzésére.
Finnország és Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban azt mondta, Putyin a katonai szövetség gyengülését szerette volna elérni, de az ukrajnai háborúval megerősítette. Hangsúlyozta: a két ország NATO-csatlakozása a szövetség erősödését mutatja. Az EU ugyanezen okokból felgyorsítja az EU-bővítési folyamatokat a Nyugat-Balkán országaival, korábban tagjelölti státuszt biztosított Ukrajnának és Moldovának, valamint uniós perspektívát Georgiának - tette hozzá a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke.
A NATO és az EU együttműködésről szóló közös nyilatkozat egyebek mellett rögzíti, hogy az euroatlanti térség az elmúlt évtizedek legsúlyosabb biztonsági fenyegetésével áll szemben.
"Az Európa szomszédságában jelentkező konfliktusok, a béke törékenysége és az instabilitás aláássák biztonságunkat, és táptalajt biztosítanak a stratégiai versenytársaknak, valamint a terrorista csoportoknak ahhoz, hogy befolyást szerezzenek, destabilizálják a társadalmakat és veszélyt jelentenek biztonságunkra"
- fogalmaztak.
A szövegben elismerik az erősebb európai védelmi kapacitás fontosságát, amely - mint írták - pozitívan járul hozzá a globális és transzatlanti biztonsághoz, valamint kiegészíti a NATO céljait és erőfeszítéseit.
Az aláírók kijelentették: "a növekvő stratégiai verseny korszakát éljük. Kína növekvő magabiztossága és politikája olyan kihívásokat jelentenek, amelyekkel foglalkoznunk kell".
Hangsúlyozták, hogy tovább erősítik az együttműködést, valamint bővítik és elmélyítik a közös munkát, válaszul a geostratégiai versenyre egyebek mellett az ellenálló képesség és a létfontosságú infrastruktúrák védelmének fokozása által, a biztonságra veszélyt jelentő technológiákkal szembeni védelem megerősítésével, illetve az éghajlatváltozás biztonságát illetően, valamint a hamis információk terjedésével szemben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.