Nagy hatótávolságú Tu-22M3 stratégiai bombázók repültek a Balti-tenger fölé.
Az orosz beszámolók szerint tervezett repülést hajtottak végre a semleges vizek szerint, bizonyos szakaszokon pedig külföldi vadászgépek kísérték a repülést.
Az Orosz Légierő Tu-22M3 nagy hatótávolságú bombázói tervezett repülést hajtottak végre a Balti-tenger semleges vizei feletti légtérben. A vadászgépek kíséretét a Légierő Szu-30SzM és Szu-27 repülőgépeinek személyzete biztosította. A repülés több mint négy órán át tartott
– írták a közleményben.
Azt viszont elmondták, hogy bizonyos részeken külföldi országok gépei kísérték. Bár nem részletezték, hogy pontosan melyik országokról lehet szó, feltételezhetően a Balti-tenger partvidékén fekvő NATO-tagállamok légiereje emelkedhetett fel a magasba. Svédország és Finnország csatlakozásával a biztonsági szervezethez azt jelentette, hogy a térséget visszatérően a „NATO-tó”-nak is nevezik, mivel Oroszországot leszámítva minden kapcsolódó ország már tagja a NATO-nak. Ez a helyzet a 2022-es ukrajnai orosz inváziót követően állt elő, korábban Stockholm és Helsinki is a semlegesség mellett tartott ki, viszont
a megváltozott biztonsági helyzetben ezt nem tartották fenntarthatónak.
Moszkva szerint a stratégiai bombázók rendszeresen hajtanak végre a mostanihoz hasonló semleges repüléseket más területeken is, így például a Fekete-tenger, az Atlanti-óceán északi rése, vagy a Csendes-óceán felett. Kiemelték, hogy ilyenkor mindig szigorúan betartják a légtér használatára vonatkozó nemzetközi szabályokat. Ezzel nem biztos, hogy minden térségi ország egyetért, rendszeresen érkeznek jelentések arról, hogy illetéktelen behatolás történt valamelyik idegen légtérbe - közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.