Méltatta szerda éjjel a német parlamentet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amiért a Bundestag elfogadta azt a határozatot, amely népirtásként ismeri el a holodomort, amikor 1932-33-ban ukránok milliói haltak éhen a sztálini Szovjetunióban.
Olaf Scholz német kancellár kormánykoalíciójának három pártja – szociáldemokraták (SPD),a zöldek és a liberálisok (FDP) – szerdán fogadta el az indítványt a szövetségi parlamentben.
Kilencven éve, 1932 novemberében Joszif Sztálin szovjet vezető rendőröket küldött ki, hogy lefoglalják az újonnan kollektivizált ukrán gazdaságok összes gabonáját és állatállományát, beleértve a következő terméshez szükséges vetőmagot is. A következő hónapokban ukránok milliói haltak éhen.
„Ez egy döntés az igazért és az igazságért. Nagyon fontos jelzés a világ sok más országa számára, hogy az orosz revansizmusnak nem sikerül átírnia a történelmet”
– jelentette ki az ukrán elnök. Románia, Írország és Moldova már korábban népirtásként ismerte el a holodomort.
Ukrajna szombaton azzal vádolta meg a Kremlt, hogy feleleveníti Sztálin népirtó taktikáját. Moszkva viszont tagadja, hogy szándékos népirtó politika okozta volna a történelmi katasztrófát, álláspontja szerint oroszok és más népcsoportok is szenvedtek az éhínség miatt.
Zelenszkij, aki arra kérte Németországot, hogy adjon több fegyvert az orosz támadás elleni védekezéshez, azt mondta, hogy az ukránok jövő generációi hálásak lesznek Scholznak, ha Berlin beleegyezik az amerikai gyártmányú Patriot rakétavédelmi rendszerek leszállításába.
Németország azt ígérte, hogy a kérésről tárgyal a szövetségesekkel.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.