Németország további 20 millió euró (7,7 milliárd forint) humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának – jelentette be hétfőn Annalena Baerbock német külügyminiszter Kijevben tett látogatásán.
A mostani segéllyel Németország az idén eddig összesen 380 millió euró (146 milliárd forint) támogatást nyújtott a kijevi vezetésnek – mondta a német diplomácia vezetője.
Baerbock egyben arra figyelmeztetett, hogy Oroszország újfent támadni fogja Ukrajna energetikai létesítményeit ősszel és télen.
„Oroszország álnok terve, hogy ezen a télen ismét kiéheztesse, és hagyja halálra fagyni az ukrán népet”
– mondta.
A német politikus felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy engedje hazatérni az Ukrajnából elhurcolt gyerekeket.
Mint fogalmazott, ez lenne a „béke felé tett első lépés”.
Baerbock szerint az ukrán gyerekeket elhurcolták és embertelen agymosásnak vetették alá „azzal a céllal, hogy saját hazájuk, Ukrajna ellen fordítsák őket”.
A kijevi vezetés állítása szerint Oroszország mintegy 20 ezer ukrajnai gyereket hurcolt el a frontvonal mentén lévő térségekből, akiket a Krím félszigetre szállíttatott. Több százan időközben visszatérhettek az ukrán kormányerők uralta térségekbe.
A német külügyminiszter a nap folyamán Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is találkozott.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter német hivatali partnerével tartott megbeszélésén a gabonaexportra használt ukrán kikötők légvédelmének megerősítéséről tárgyalt, hogy meg lehessen védeni őket az orosz légicsapásoktól.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.