Német zászló. Illusztráció
Német zászló. Illusztráció

MTI

 / Közélet

A németek többsége szerint túl sok menekültet fogadnak be hazájukban - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.

A Bild am Sonntag című lapban ismertetett adatok szerint a lakosság szűk többsége, 51 százaléka érzi úgy, hogy túl sok menekültet fogadnak be Németországban. A németek egyharmada, 33 százaléka szerint éppen megfelelő számú menekültet fogadnak be, 11 százalék szerint pedig túl keveset.

Vezető ellenzéki politikusok szerint a menedékkérők ismét erősödő beáramlása és az ukrajnai háborús menekültek együtt túlterhelik az ellátórendszert.

A szövetségi kormány magára hagyta az érkezők elhelyezéséért felelős helyi önkormányzatokat, holott a menedékjogi kérelmek száma elérte a havi 30 ezret, ami azt jelenti, hogy az ország elérkezett a teljesítőképessége határához - fejtette ki a Bild am Sonntagnak és egy másik vasárnapi lapnak, a Tagesspiegel am Sonntagnak Thorsten Frei, a legnagyobb ellenzéki erőnek, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának igazgatója.

A szövetségi kormánynak ebben a helyzetben azonnal lépnie kell, Olaf Scholz kancellárnak össze kell hívnia a tartományi kormányok vezetőit, hogy megoldást találjanak az érkezők "szétosztása, ellátása és elhelyezése" körüli gondokra, és "végre" hatékony intézkedéseket kell bevezetni a menedékkérők beáramlásának korlátozására is - mondta a CDU-s politikus.

Az utóbbi követelésről Olaf Scholz egy szintén vasárnapi interjúban elmondta: gondoskodni kell arról, hogy a védelemre nem szoruló menedékkérőket fogadják vissza hazájukban, ezért meg kell állapodni ezekkel az országokkal, hogy az elutasított menedékkérők visszafogadásáért cserébe Németország legális utat nyit a munkavállalók bevándorlása előtt.

Az ilyen megállapodások kidolgozása az egyik fő feladata a napokban kinevezett migrációügyi kormánybiztosnak, Joachim Stampnak, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó liberálisok (FDP) politikusának, aki az első nyilatkozatai alapján megpróbálja elérni az észak-afrikai országoknál, hogy területükön bírálhassák el az Európai Unióba Afrikából menekülni akaró emberek menedékjogi kérelmét.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) adatai szerint tavaly 217 744 menedékjogi kérelmet nyújtottak meg Németországban. Ez 2016 óta a legnagyobb szám, az egy évvel korábbihoz képest pedig 47 százalékkal több.

A menedékkérők mellett érkezett még nagyjából egymillió ember az orosz támadással szemben védekező Ukrajnából. Ők automatikusan, külön eljárás nélkül védelmet kapnak. Velük együtt 2022-ben érkeztek a legtöbben Németországba egy év alatt a menekültügyi rendszer révén.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.