Német zászló. Illusztráció
Német zászló. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Történelmi csúcsra, 84 millió fölé emelkedett Németország lakossága 2022-ben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közölt adatai szerint.

Hirdetés

A hivatal első becslése alapján tavaly év végén legkevesebb 84,3 millióan laktak Németországban, 1,1 millióval többen, mint egy évvel korábban. Soha nem volt ennél nagyobb az ország lakossága év végén.

A népességnövekedés annak tulajdonítható, hogy a vándorlási mérleg - a be- és a kivándorlók száma közti különbség - többlete meghaladta a születési mérleg - az élve születések és a halálozások számának különbségének - deficitjét, vagyis 

a bevándorlás ellensúlyozta azt, hogy többen haltak meg, mint amennyien születtek.

A számítások szerint 1,42-1,45 millióval többen vándoroltak be tavaly Németországba, mint ahányan külföldre költöztek. A nettó bevándorlás így nagyjából megnégyszereződött az egy évvel korábbi 329 163 főhöz képest, és magasabb volt, mint az összehasonlítható vizsgálatok 1950-es kezdete óta bármikor. A bevándorlók többsége Ukrajnából érkezett háborús menekült, de a más országokból származók bevándorlása is jelentősen nőtt.

Hirdetés

Németországban 2022-ben is kevesebben születtek és többen haltak meg, mint egy évvel korábban. A születések száma az anyakönyvi hivataloktól beérkezett jelentések alapján 735 ezer és 745 ezer között lehetett, 7 százalék körüli mértékben csökkent az egy évvel korábbi 795 492-höz képest. A halálozások száma viszont 4 százalékkal emelkedett, 1,06 millió volt, szemben a 2021-es 1 023 687-tel.

Az ország újraegyesítése óta eltelt bő három évtizedben a német lakosság többnyire növekedett. 

Kivétel csak 1998 és a 2003-2010-es időszak volt. A növekedés kizárólag abból adódott, hogy a bevándorlók száma meghaladta a kivándorlókét.

A nettó bevándorlás nélkül a népesség már 1972 óta csökkenne, mivel azóta minden évben többen haltak meg, mint ahányan születtek - emelte ki jelentésében a statisztikai hivatal.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.