Harci drónok. Illusztráció
Harci drónok. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Nagy-Britannia az idén százezer drónt ad Ukrajnának, csaknem tízszer annyit, mint tavaly - közölte szerdán a londoni védelmi minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint a brit kormány 2024-ben több mint tízezer drónt szállított az ukrán fegyveres erőknek, de az idén eddig már további több tízezer ilyen harci repülőeszközzel látta el Ukrajnát, és a jelenlegi pénzügyi évre azt a célt tűzte ki, hogy az Ukrajnának átadott drónok száma elérje a százezret.

A minisztériumi ismertetés szerint

London rekordösszeget, 350 millió fontot (168 milliárd forintot) fordít az Ukrajnának szánt katonai drónok beszerzésére brit hadiipari cégektől. Az összeg az Ukrajna számára összeállított 4,5 milliárd fontos (2160 milliárd forintos) idei brit katonai támogatási csomag része.

A brit drónszállítmányokban a védelmi minisztérium szerint videotávirányítással üzemeltetett (first-person view, FPV), nagy manőverező képességű precíziós támadó drónok szerepelnek, valamint olyan olcsó drónok, amelyek egyszerűen robbanóanyagokat tudnak majd ledobni orosz állásokra.

A londoni védelmi tárca szerint az ukrán fegyveres erők e két dróntípus bevetésével okozzák az orosz hadfelszerelésben keletkezett károk 60-70 százalékát.

Nagy-Britannia mindemellett elfogó drónokat is szállít, amelyekkel az ukrán légvédelem orosz rakétákat és drónokat tud megsemmisíteni.

Szerepelnek a brit szállítmányban olyan drónok is, amelyeket száloptikai kábelek kötnek össze az irányító posztokkal, annak érdekében, hogy az orosz elektronikai hadviselési rendszerek ne tudják megzavarni ezeknek az eszközöknek a működését.

A londoni védelmi tárca szerdai tájékoztatásában idézte a brit katonai hírszerzés adatait, amelyek szerint drónokkal végrehajtott támadásokban jelenleg többen halnak meg az ukrajnai frontokon, mint tüzérségi támadásokban.

A brit katonai hírszerzés szerdán ismertetett legújabb becslése szerint az orosz fegyveres erők katonái közül a háború kezdete óta május végéig valószínűleg 980 ezren - az idei első öt hónapban hozzávetőleg 196 ezren - estek el vagy sebesültek meg az ukrajnai hadszíntéren.

Nagy-Britannia a drónok mellett az idén eddig már 140 ezer tüzérségi lövedéket is szállított Ukrajnába.

A londoni védelmi tárca szerdai tájékoztatása szerint Nagy-Britannia mindemellett 247 millió fontot fordít 2025-ben az Interflex nevű kiképzési program folytatására. Ennek a programnak a keretében a háború kezdete óta eddig 55 ezer ukrán katona részesült alapszintű harci kiképzésben brit területen.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.