Sir Keir Starmer brit miniszterelnök. fotó: MTI
Sir Keir Starmer brit miniszterelnök. fotó: MTI

MTI

 / Közélet

A jövőbeni ukrajnai békefenntartás gyakorlati kérdéseiről kezdtek tanácskozást csütörtökön Londonban a békefenntartói tevékenységbe bekapcsolódni hajlandó országok katonai vezetői.

Hirdetés

A zártkörű megbeszélést Keir Starmer brit miniszterelnök hívta össze. A találkozó helyszíne a brit fegyveres erők fegyvernemeinek egyesített londoni főparancsnoksága.

Starmer az ukrajnai rendezésről általa kezdeményezett, videokapcsolattal megtartott múlt szombati virtuális csúcsértekezleten jelentette be, hogy megkezdődött az ukrajnai békefenntartási feladatok előkészítésének "műveleti szakasza", és a csütörtöki tanácskozás a konkrét tervek kidolgozását célozza.

A munkáspárti brit kormányfő úgy fogalmazott:

Hirdetés

a "cselekvésre kész országok koalíciójának" fel kell készülnie bármiféle jövőbeni békemegállapodás védelmére, mivel a közelmúlt történelméből tudható, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem tart tiszteletben olyan megállapodásokat, amelyek nem tartalmaznak kellően erőteljes biztonsági elemeket.

Starmer az utóbbi időszakban többször is leszögezte, hogy Nagy-Britannia kész katonákkal és légierővel részt venni a jövőbeni ukrajnai békefenntartásban.

Luke Pollard, a fegyveres erők ügyeiben illetékes brit védelmi minisztériumi államtitkár a BBC közszolgálati televízió csütörtöki hírmagazinjában kijelentette: a cél az, hogy a cselekvésre kész országok koalíciója hiteles katonai erőt tudjon felvonultatni, amely lehetővé teszi a tartós béke megteremtését Ukrajnában.

Pollard megfogalmazása szerint

ha Putyinnak sikerül egész Ukrajnát uralma alá hajtania, ahogy ezt hosszú évek óta tervezi, akkor újból felfegyverzi hadseregét, és további olyan térségek után néz, amelyekre kiterjesztheti befolyását.

Keir Starmer miniszterelnök a csütörtöki londoni katonai tanácskozás előtt látogatást tett az egyik nukleáris tengeralattjárón, amely éppen visszatért 204 napos járőrözéséből.

A brit nukleáris ütőerőt hordozó négy tengeralattjáró közül legalább egy mindig járőrözik a világóceán mélyén, de a brit kormány soha nem fedi fel, hogy éppen merre jár, és azt sem, hogy melyik mikor tér vissza a járőrszolgálatból. A Downing Street által Starmer látogatásáról csütörtökön közzétett, videofelvétellel kiegészített tájékoztatás így gyakorlatilag példátlan.

A Vanguard osztályú tengeralattjárók egyenként 16 Trident rakétát hordozhatnak; ezek mindegyike nyolc nukleáris robbanófejjel szerelhető fel.

A brit kormány a flotta teljes lecserélését tervezi. A négy új, Dreadnought osztályú tengeralattjáró a 2030-as években áll szolgálatba.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.