Nagy-Britannia. Illusztráció
Nagy-Britannia. Illusztráció

MTI

 / Közélet

A brit kormány olyan szankciórendszer kidolgozását és bevezetését tervezi, amelynek célja a szervezett embercsempész csoportok megfosztása finanszírozási forrásaiktól.

Hirdetés

A londoni belügyminisztérium csütörtöki ismertetése szerint ez lesz a világ első olyan önálló szankciócsomagja, amely kifejezetten az embercsempészethez kötődő szervezett bűnözés ellen irányul.

A részleteket David Lammy külügyminiszter ismerteti csütörtök délutáni alsóházi felszólalásában, de a belügyi tárca előzetes beszámolója szerint olyan intézkedéstervezetről van szó, amely már az illegális pénzáramlás forrásainál gátat emel a szervezett embercsempész csoportok finanszírozása elé.

Az idén ez már a második olyan intézkedéstervezet, amelyet a munkáspárti brit kormány a szervezett embercsempészet visszaszorítása végett bejelent.

Hirdetés

A londoni belügyminisztérium által az év első munkanapján ismertetett reformtervek alapján a brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA), valamint a rendőrség és más bűnüldözési hatóságok még a hivatalos vádemelésről szóló ügyészségi döntés előtt, közvetlenül a londoni felsőbíróságnál indítványozhatják a súlyos szervezett bűnözői tevékenységekkel gyanúsítottak jogainak jelentős korlátozását úgynevezett köztes rendelkezéssel.

A kérvényezhető intézkedések közé tartozik utazási korlátozások elrendelése, a laptopok és a mobiltelefonok használatának tilalma, a közösségi médiafelületek használatának megtiltása, annak korlátozása, hogy a gyanúsítottak kivel tarthatnak kapcsolatot, valamint a pénzügyi szolgáltatások igénybevételének megtiltása.

Az előző, konzervatív párti brit kormány azt tervezte, hogy a szervezett embercsempész csoportok által útnak indított, csónakokkal illegálisan Nagy-Britanniába érkező menedékkérőket a közép-afrikai Ruandába telepíti át, a jogi és parlamenti csatározások miatt azonban az áttelepítési program a Konzervatív Párt tavaly júliusi választási vereségéig nem indult el.

A jelenlegi munkáspárti kormány választási ígéretének megfelelően a hivatalba lépése utáni első héten törölte a ruandai áttelepítési programot, és új határbiztonsági parancsnokságot hozott létre az illegális átkeléseket szervező embercsempészek elleni fellépés céljával.

A testület tevékenységéhez jogi hátteret biztosító törvény, amelynek tervezete néhány hét múlva a parlament elé kerül, ugyanolyan hatásköröket biztosít a szervezett bevándorlási bűnözés ellen, mint amilyenekre a brit terrorizmusellenes törvény ad felhatalmazást a hatóságoknak a terrorszervezetek elleni fellépéshez.

Tavaly 36 816 menedékkérő érkezett illegálisan, embercsempészek szervezésében a La Manche csatornán át Franciaországból az angol partokra, 25 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.