Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára

MTI

 / Közélet

Trianon tragédiája nem csak veszteségeket hozott. Döntő próbatétel volt ez nemzetünk számára: a hit, az állhatatosság és a nemzeti összetartozás próbatétele - hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna halálának 100. évfordulója és a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezésen a Fiumei úti sírkertben pénteken.

A Nemzeti Örökség Intézete rendezvényén a politikus úgy fogalmazott: mi, magyarok nem csak kiálltuk, de ma is kiálljuk ezt a próbát. Trianon valósága nem múlt el, Magyarországot ma is nemzeti közösségeink veszik körbe a Kárpát-medencében - mutatott rá.

Szilágyi Péter elmondta, Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna egy felvidéki költőnő volt, ő írta a Magyar Hiszekegy című verset, amely egy nemzet imádságává vált.

"Egy nemzetévé, amely hitte és bizakodott a történelmi igazságtételben"

 - húzta alá.

Hozzátette, a Magyar Hiszekegy pontos lenyomata egy olyan kornak, amikor a nemzeti öntudat és a magyarság összetartozása meghatározó volt.

Beszédében a helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nemzeti összetartozás napját 2010-ben szavazta meg az Országgyűlés. Kijelentette: a magyarság ma egységesen eltökélt a nemzeti értékközösség megőrzésében. A nemzeti összetartozás gondolata azt üzeni, hogy akkor boldogulunk, ha a nemzet gyarapodik - állapította meg, majd úgy folytatta: ezzel szemben a baloldal nem csak a nemzet értelmét, de még az egység lényegét sem tudja megragadni.

"Nekik annál jobb, minél rosszabb a hazának"

 - jelentette ki.

Szilágyi Péter kitért arra, hogy a háború és a szankciók okozta terhek alatt most újra a megmaradás és a túlélés került előtérbe, "különösen a kárpátaljai nemzetrészünknek". Nekik már az is nagy előrelépés lenne, ha visszakapnák azokat a jogokat, amelyekkel pár évvel korábban még rendelkeztek. Ehelyett ma a jogfosztottság a hétköznapi valóság - mondta, hozzáfűzve: a szülőföldön boldogulásukhoz és így megmaradásukhoz békére van szükség.

"Legyünk mi is ennek a békének az emberei! A nemzeti összetartozás ma ezt kívánja" 

- hangoztatta.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy vissza kell adni Papp-Váry Elemérnének az őt megillető helyet a magyar kultúrtörténetben. Hogy ne csak méltán híres sorait ismerje mindenki, de a nevét is. Megjegyezte: a költőnő halálának évfordulója novemberben lesz, ám "egy percig sem volt kérdéses", hogy a nemzeti összetartozás napja alkalmából emlékezzenek meg róla.

Felidézte, hogy amikor Babitstól Kosztolányiig a magyar költők legtöbbje próbálta feldolgozni a trianoni tragédiát, Sziklay Szeréna a lehető legegyszerűbb módon fogalmazta meg mindazt, amivel minden magyar tudott és azóta is tud azonosulni: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában."

Hozzátette: ma, száz évvel később is "hiszünk az egy hazában", mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a múlt heti csíksomlyói búcsú, amelyen évről évre megtelik a hármashalom-kápolnának helyet adó "nyereg".

Móczár Gábor beszámolt arról is, hogy a Fiumei úti sírkert "több mint temető". Kulturális tér, amely versszínháznak, színháznak, irodalmi koncerteknek, rendkívüli irodalomóráknak és tematikus sétáknak is otthont ad.

A főigazgató jelezte: most vasárnapra, a nemzeti összetartozás napjára két tematikus sétát is meghirdetnek. A Szép város Kolozsvár című sétán olyan emberek sírjait kereshetik fel a résztvevők, akik életében Kolozsvár meghatározó jelentőséggel bírt. Az elcsatolt területeken születtek - sírjaik a Fiumei úti sírkertben domborulnak című sétán pedig azokról a trianoni határokon túl született írókról, költőkről, művészekről, államférfiakról és katonákról esik szó, akiknek életműve a magyar kultúra és történelem szerves része - mondta.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.