Így kerek a kosár - A Hagyományok Háza délvidéki tanfolyama

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat-Vajdaság szervezésében kosárfonó tanfolyam indult Temerinben. A munka tapasztalatait Kovács Zoltán népi iparművész, a Hagyományok Háza szakoktatója foglalta össze.

„Kovács Nádi Karolina, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat munkatársa kért fel, hogy temerini és Temerin környéki vajdasági magyaroknak – elsősorban a hagyományra építve – tartsak kosárfonás oktatást. A vidék hagyományai figyelemreméltóak: a tanyavilágban a paraszti kosárfonás, az önellátást szolgáló kaskötés sokáig élt. Az elmúlt század elején is működött Temerinben kosárfonó szövetkezet, munkája – a tanyavilág és a hagyományos paraszti közösség felbomlásával – a szocialista időszakban csendesedett el. A tanfolyam szervezésénél a helyi tradícióból indultunk ki, s a hagyományos kerek kosarak fonására koncentráltunk. 

A kurzust négy hétvégére szerveztük tavasszal, s egy nagyon jó, lelkes, a kézművességre és a vesszőfonásra fogékony csapattal tudtam együtt munkálkodni. Az egy tucat hallgató Temerinből és a környékről érkezett. Közülük többen már megtették az első lépéseket e szakma elsajátítására, így nem teljesen kezdőkkel dolgozhattam. Az érkezők egy része hobbiként tekintett a mesterségre, mások, ha nem is főállásban, de gazdasági hasznot, jövedelem kiegészítést is reméltek a megszerzett tudásból. Tovább megyek: az egyik fiatalember vessző telepítésen is gondolkodik, így alapanyaggal láthatná el a kézműveseket. 

Bevezetőként a kosárfonás elméleti alapjait osztottam meg az egybegyűltekkel, s a fonástechnikai ismereteket próbáltam rendszerezni, valamint a kosárfonás története is terítékre került. Arra is kitértem, hogy a kosárfonásban hogyan vált külön az önellátásra készülő kasszövés és az iparibb jellegű munka. 

A már említett hagyományok mentén alapvetően kerek gazdasági kosarakat fontunk, de belekóstoltunk az ovális és kerek bevásárlókosár elkészítésébe is, emellett rétegelt lemezre fonott tálcák és ládikók is kikerültek a szorgos kezek alól. Az utolsó foglalkozáson a vesszőfonás kicsit újszerűbb tendenciáit is gyakoroltuk, így skandináv-típusú kosarat is elkészítettünk. A csoportban dolgozó kilenc hölgy és három férfi többféle anyaggal – zöldvesszővel, héjas vesszővel és hántolt vesszővel – dolgozott, az alapanyagot és a szerszámokat én biztosítottam. A foglalkozások igen intenzívek voltak, a közös munkát többen fotózták és videóra is vették.”

A XX. sz. elejétől kezdve kosárfonó műhelyek nyíltak, és már kosárfonó tanfolyamokat szerveztek a Tisza menti községekben. Zentán 1902-ben a tanfolyamnak 32 tanonca volt, akik a kosárfonás, seprűkötés és gyékényszövés mesterségét tanulták. Zentán működött a főtelep, a fióktelepek pedig Adán, Moholon, Péterrévén, Ókanizsán és Martonoson. Ezek a fióktelepek a központtal szerves összefüggésben álltak. Az üzemet az állam segélyezte, de a város is hozzájárult azzal, hogy fűzvesszőt adott. A vezetőség gondoskodott a készáru nagyban való eladásáról, így nem kellett a piacokon egész napokon át ácsorogni és időt veszíteni. (Részlet Vörös Zsuzsanna Pillanatképek a vajdasági kosárfonás múltjából és jelenéből című tanulmányából.)

Dr. Csermák Zoltán