Kiírták a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2023-as pályázatait hétfőn - jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Budapesten.
Szalay-Bobrovniczky Vince közölte, az összevont pályázatok beadási időszaka november 2-áig tart. Az igényelhető támogatás összege pályázati kategóriától függően 200 ezertől 4,5 millió forintig terjed.
A múlt évhez hasonlóan a formailag érvényes, de nem támogatott összevont pályázatok esetében lehetőség nyílik 150 ezer forint igénylésére, amelyet a civil szervezet alaptevékenységéhez kapcsolódó működési és szakmai költségekre lehet fordítani. A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, hogy ezt az összeget mindenképpen megkapják a civilek.
Míg 2022-ben 10,9 milliárd forintból gazdálkodott a NEA, a 2023-as keretösszeg 11,05 milliárd. Ez a legmagasabb összeg az alap fennállása óta.
Szalay-Bobrovniczky Vince jelezte, az összevont pályázatokon túl egyszerűsítettek is vannak, ezek beadási időszaka október 17-étől november 16-áig tart. Itt az igényelhető támogatási összeg 100 ezertől 350 ezer forintig terjed.
Az egyszerűsített támogatás esetében a rendeletileg előírt éves bevételi értékhatár 5 millióról 7 millió forintra emelkedett.
A helyettes államtitkár közölte, öt úgynevezett kollégiumba lehet pályázni: közösségi környezet, mobilitás és alkalmazkodás, nemzeti összetartozás, társadalmi felelősségvállalás, valamint új nemzedékek jövőjéért kollégium.
A pályázati kiírások megismerhetők a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (bgazrt.hu), valamint a Civil Információs Portálon (civil.info.hu).
A támogatásokat azok a civil szervezetek - alapítványok vagy egyesületek - igényelhetik, amelyeket 2021. december 31-éig nyilvántartásba vettek - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Vince.
Megjegyezte, a civilek a jelentősen megemelkedett energiaköltségeik kompenzálására is tudnak pályázni.
Az elszámolási időszak 2023. április 1-jétől 2024. március 31-éig tart - közölte a helyettes államtitkár.
Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy 2020-ban több mint két és félszer annyi állami támogatás áramlott a civil szektorba, mint 2010-ben.
A civil szervezetek állami támogatásának egy sajátos módja a NEA, ahová az alapítványok és az egyesületek nemcsak szakmai programjaik, hanem működési költségeik finanszírozására is pályázhatnak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.