Az elmúlt tizenkét évben megkezdett nemzetpolitika folytatását ígérte a biztonság és minőség jegyében Potápi Árpád János hétfőn, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta, a stratégiai célokat továbbra sem adják fel.
Potápi Árpád János kiemelte: a magyar nemzet és az ország határai immár 102 éve nem esnek egybe, ezért a magyar kormánynak cselekednie és a határon túli magyarokról is gondoskodnia kell.
Rámutatott: 2022-ben elindították a cselekvő nemzet éve programot, középpontban az eredmények megőrzése, a közös cselekvés állt. Jövőre olyan tematikus évet szeretnének meghirdetni, ami a közösségépítést és a békét helyezi a központba - jegyezte meg.
Kitért arra is, hogy folytatódott az egységes nemzet építése, immár közjogilag is újra egységes a magyarság. Mostanra több mint 1 millió 150 ezren kapták vissza az állampolgárságot - jelezte.
Mint mondta: a határon túli magyarság áprilisban egyértelműen kinyilvánította, hogy a jelenlegi magyar kormányban bízik, 94 százalékuk a Fidesz-KDNP-re szavazott a választáson.
Újjáépítették a közösségeket, Vajdaságban, Erdélyben, Felvidéken, Muravidéken és a diaszpórában is erős intézményrendszert alakítottak ki.
Idén is folyamatos volt a működési támogatás, folytatódtak a felújítások. Eddig kilencszáz óvoda, bölcsőde építését és felújítását zárták le.
Az oktatási-nevelési támogatást egységesítették, a támogatás 225 ezer külhoni diákhoz juthatott el. Megerősítette, 2023-ban nagyságrendekkel nő a juttatás összege.
Újra meghirdették a Határtalanul programot is, és számos kulturális program megvalósítását támogatták - sorolta.
123 diaszpóra és szórványszervezet munkáját segítik a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor programok keretében. Új ösztöndíj-programot is hirdetnek a diaszpóra fiataljainak magyarországi felsőoktatási tanulmányaikat támogatandó.
2015 óta több jelentős gazdaságfejlesztési program indult: több mint 60 ezer vállalkozónak közel 201 milliárd forintnyi fejlesztési forrást nyújtottak. Ez több mint 390 milliárd forintos beruházást eredményezett a Kárpát-medencében.
Párhuzamosan zajlik a családok támogatása is - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: ők alkotják a nemzet közösségeit, ezért nagyon fontos, hogy a családok megerősítésében közösen gondolkodjanak. Eddig 42 ezer külhoni család igényelte az anyasági támogatást, a babakötvényt 38 ezren kérték, és húszezer babacsomagot adták át.
Megerősítették a politikai intézményrendszert is, és az idei évben személyes jelenlét mellett megtartották a MÁÉRT és a diaszpóra tanács üléseit.
Kiálltak egységesen Kárpátaljáért, folytatódott a kárpátaljai szociális program, amelynek keretében 8200 személynek biztosítottak támogatást.
Ugyanakkor továbbra is atrocitásoknak van kitéve az ottani magyarság, ezek közül kiemelte a munkácsi turul szobor ledöntését októberben. Ez a lépés felháborító, elfogadhatatlan és méltánytalan azokkal szemben, akik a belső ukrán menekülteket befogadták. A lépés Magyarország megsértését is jelenti - jegyezte meg és kitért az ukrajnai menekültek széleskörű támogatására. Megjegyezte: felső vezetői szinten még egy köszönöm sem hangzott el ezért a segítségnyújtásért.
Molnár Zsolt (MSZP) alelnök arról beszélt, a magyar kormány talán a kelleténél toleránsabb volt ezügyben, és lát még tartalékot a diplomáciai lépések sorában. Kijelentette: ilyet nem lehet csinálni, ez egy rendkívül udvariatlan és bárdolatlan megoldás volt.
Pánczél Károly (Fidesz) többi között a Petőfi-évre hívta fel a figyelmet, ezen keresztül is el lehet érni jövőre a magyar közösségeket - mondta.
Az államtitkár a 2011-ben létrejött Bethlen Gábor Alap tavalyi működését összefoglaló beszámolóról elmondta: 2021-ben eredetileg 33,6 milliárd forint volt az alap előirányzata, ami az év során pótlólagos forrásokkal bővült több mint 61 milliárdra.
Ebből a forrásból 52,4 milliárd forintnyi nemzetpolitikai célú támogatást ítéltek meg, amiből 740 támogatási kérelem jutott forráshoz.
2911 pályázat megvalósításához nyújtottak pénzügyi forrást, és ebből biztosítottak támogatást a nemzeti jelentőségű intézményeknek, a Szülőföldön magyarul programnak, valamint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak is, amelynek negyedik ütemét zárják hamarosan. Az alap forrásaiból finanszírozzák a Határtalanul! programot, a Kárpát-medencei testvértelepülési programot, valamint a kárpátaljai szociális csomagot. Ide tartozik a Magyarság Háza és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet támogatása is - jelezte.
Az államtitkár értékelése szerint a BGA a tavalyi évben is jól végezte munkáját és biztos hátteret nyújtott a magyar nemzetpolitika számára. Minden különösebb nehézség nélkül folytatták az előző években végzett tevékenységüket - hangsúlyozta.
Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alap vezérigazgatója hozzátette: nemzetiségi és egyházi célú támogatásokat is biztosítanak, és az alap finanszírozza a külügyi tárca csángó programját is.
A források 15 százalékát jogszabályi alapon, 80 százalékát egyedi kérelem alapján ítélték oda, 5 százalék pályázati juttatás volt.
Beszámolt arról, hogy a nyílt pályázati rendszert átalakították tavaly, s működési-fejlesztési és program támogatási pályázatot hirdettek meg.
Kitért arra is, hogy a MÁÉRT és az alap bizottsága 82 intézményt és 12 programot minősített nemzeti jelentőségűnek 2021-ben. Szintén az alapból kapja a támogatást a Rákóczi Szövetség - jelezte.
A beszámolót a bizottság egyhangúlag támogatta, kilenc igen szavazattal.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.