Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó

MTI

 / Közélet

Rajtunk múlik, hogy a külhoni magyarság együvé tartozását generációkon átívelő folyamatként építjük - írta Szili Katalin, határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott közleményében vasárnap.

Nemzetpolitikai, nemzeti kisebbségvédelmi ügyekben nincs egy helyben állás. Elég csak a szomszédos országok legutóbbi népszámlálási eredményeire tekinteni, hány honfitárs vált láthatatlanná a nemzeti statisztikai hivatalok adataiban. Azonnal érezhető az eltelt idő - írta Szili Katalin.

"Pontosan ezért meggyőződésem, hogy a magyar nemzeti összefogás és egymás támogatása az egyetlen járható útja annak, hogy meglévő jogainkkal maximálisan élhessünk és előre léphessük, annak érdekében, hogy a külhoni magyar közösségek saját akaratuk szerint, új jogi, igazgatási kereteket teremthessenek saját szülőföldjükön" 

- fogalmazott a miniszterelnöki megbízott.

Három évtizedes távlatban tekintve a külhoni magyar autonómia témájához kapcsolódóan néhány gondolat, egymás mellé helyezve a két legnagyobb Kárpát-medencei külhoni magyar közösség egy-egy eseményét és dokumentumát, figyelemmel a január 8-i dátumra.

Egyrészt január 8-án ötéves az a hárompárti megállapodás, amelyet az erdélyi magyar politikai érdekképviseleti szervezetek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, és az azóta Erdélyi Magyar Szövetség néven egyesült, Magyar Polgári Párt és Erdélyi Magyar Néppárt elnökei írtak alá az autonómia-koncepciók összehangolásáról, így többek között arról, hogy egy hagyományosan összetett, interetnikus közegben komplex megoldásokra van szükség, legyen szó Székelyföld történelmi határai szerinti területi önigazgatásról, Partium kétnyelvű-közigazgatási jogállásáról, vagy a szórványvidékek kulturális jogairól, önazonosságának megőrzéséről. A dokumentum része az elmúlt évek sikeres politikai érdekképviseletének. Az RMDSZ-nek és a hárompárti megállapodásnak is köszönhetően egységesen szerepelnek a magyar pártok a többségi parlamentben, erősítve a romániai magyarság láthatóságát, egységes közösségként való megjelenítését - írta Szili Katalin.

A miniszterelnöki megbízott felidézte azt is, hogy éppen ma huszonkilenc éve annak a komáromi nagygyűlésnek, amelyen több, mint 3000 polgármester, önkormányzati és parlamenti képviselő vett részt és állt hihetetlenül közel a felvidéki magyarság saját önigazgatásának megvalósításához. A nagygyűlésen elfogadott állásfoglalás a magyarság politikai jellemvonásait, önkormányzati jogokra formált, és közigazgatási, területi átszervezési igényét, a kívánt alkotmányos jogállását foglalta össze.

Szili Katalin közleményében emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban elhunyt Duray Miklós a komáromi nagygyűlés egyik központi alakja volt. Szili Katalin Duray Miklós "előtt is fejet hajtva" idézte a felvidéki politikust, aki úgy fogalmazott: "az állásfoglalásnak egyik leglényegesebb része a közösségi státusz követelése annak kapcsán, hogy a szlovákiai magyarok magukat ezentúl nem kisebbségként határozzák meg, hanem nemzeti közösségként. Az állásfoglalás kihangsúlyozza, hogy a magyaroknak joguk van mind az önmeghatározásra, mind az adott államkeretek közötti önrendelkezésre, amely ugyancsak a szubszidiaritás elvének a megvalósítását jelenti."

A miniszterelnöki megbízott szerint "ezen felemelő január 8-i pillanatok" már a történelem részét képezik, a leírt alapelvek, állásfoglalások, nyilatkozatok évtizedekkel később is közös örökségünk és új erőt adnak.

"Rajtunk múlik, hogy cselekedeteinket ezekhez igazítjuk, tesszük tovább a dolgunk és a külhoni magyarság együvé tartozását, közösségi törekvéseit, nemzetpolitikánkat generációkon átívelő folyamatként építjük"

 - áll Szili Katalin közleményében.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.