Sajtótájékoztató a Máért üléséről
Semjén Zsolt: többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás

MTI

 / Közélet

Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozás zárónyilatkozatát minden jelenlévő aláírta.

Elmondta: jelenleg 22 ezer 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg.

Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban.

A miniszterelnök-helyettes kijelentette: a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Háború ide, energiaválság oda", vannak területek, amelyeknek erős jelzést kell küldeni, hogy a nemzeti célokból nem engednek - húzta alá.

Kitért arra, hogy a szociális támogatásokat például sok esetben személyesen juttatják el az intézményes keretek mellett. Ezért minden olyan magyar, aki ezen támogatáshoz szeretne hozzá jutni, vegye fel a kapcsolatot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel - kérte.

Semjén Zsolt a 2010 óta megvalósított nemzetpolitikai programokat részletezve kifejtette: ötezer intézmény működését támogatták, 5400 beruházást valósítottak meg külhoni területeken. Csak idén 2372 intézményt és programot segítettek - jelezte.

Hozzátette: a bölcsődétől az egyetemig fenntartják és támogatják az oktatási hálózatot, 300 ezer magyar gyermek oktatását segítik. Beszámolt arról, hogy 250 hétvégi, vasárnapi iskolát támogattak a diaszpórában. Összegzése szerint 2010 óta oktatási célokra több mint 200 milliárd forintot fordítottak.

A további fejlesztéseket részletezve kiemelte, hogy a Kárpát-medencében csaknem ezer óvodát újítottak fel vagy építettek, további 200 játszóteret alakítottak ki.

1600 új külhoni templom épült vagy újult meg 2010 óta, kulturális célokra 140 milliárdot fordítottak, amelyből 2500 kulturális beruházás valósulhatott meg. Mindezek mellett 300 ifjúsági területtel összefüggő fejlesztés történt.

Semjén Zsolt a gazdaság területén megvalósuló programokat forradalminak minősítette, hangsúlyozva: nem csupán az identitás megőrzéséhez járulnak hozzá, hanem a mindennapi megélhetéshez is. 145 felszerelt tangazdaságot és tanműhelyt hoztak létre, 60 ezer vállalkozást támogattak 200 milliárdos forrással. Mindez 400 milliárd forint értékű beruházást eredményezett a külhoni területeken - ismertette, hozzátéve: 3500 vállalkozás-fejlesztési programot valósítottak meg.

Kitért arra is, hogy védőnői és gyermekgyógyászati hálózatokat hoztak létre szerte a Kárpát-medencében.

A miniszterelnök-helyettes arra a kérdésre válaszolva, hogy tartanak-e attól, Magyarországot a Lengyelországhoz hasonló incidens éri, megismételte a korábban a magyar kormány részéről elhangzottakat: ha a szomszédodban háború van, te sem vagy biztonságban. A történtek megerősítik a magyar politika helyességét - mutatott rá. Kiemelte: ezért nem engedik, hogy Magyarországról fegyvereket szállítsanak Ukrajnába. Ezek a szállítások ugyanis Kárpátalján keresztül történnének, jelentős veszélynek kitéve az ottani magyarokat. Hangsúlyozta: Kárpátalja az egyetlen olyan terület, amelyet nem ért rakétatámadás.

További kérdésre válaszolva, gratulált a felvidéki és vajdasági választásokon a magyar pártok eredményéhez.

Rámutatott: simán megvan a parlamenti küszöb, ha a magyarság egységes a Felvidéken. Semjén Zsolt az RMDSZ példáját nevezte helyesnek, kiemelve: egy kisebbségi pártnak nem kell ideológiai kérdést csinálnia abból, hogy kivel lép koalícióra. Ezt azzal kell megtennie, aki kisebbségi szempontból többet ígér. Hozzátette: biztos benne, hogy Pozsonyban a magyar párt bejuthat a parlamentbe és jó esetben a kormányba is, és akkor az állampolgárság kérdését is meg tudják oldani. A magyar állampolgárság kiterjesztése nem veszélyeztet senkit, ugyanakkor a szlovák ellentörvény teljes kudarcot vallott, azzal azokat az "echte" szlovákokat büntették, akik nyugat-európai országokban dolgoznak.

Megjegyezte: természetesnek veszi, hogy a magyarországi szlovákságnak lehet szlovák állampolgársága és biztatta is azokat ennek felvételére, akik a szlovák politikai közösség tagjai szeretnének lenni és szavaznának is.

Semjén Zsolt kiállt Horvátország mielőbbi schengeni csatlakozása és a boszniai horvátok mellett. Szerbia vonatkozásában hasonlóképpen kiállnak a boszniai szerbek mellett - jelezte.

Megjegyezte még: három ellenzéki párt nem vett rész az ülésen: a DK, a Párbeszéd és a Momentum. "Lelkük rajta", önmagukat minősítik - fogalmazott.

 Nem a magyar kormányt és nem a Máértet becsülték le, hanem a határon túli magyarokat - fűzte hozzá.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár rámutatott: három év után újra személyes jelenlét mellett rendezhették meg a nemzetpolitika legfontosabb fórumait, a diaszpóra tanácsot és a Magyar Állandó Értekezletet.

A zárónyilatkozatot mindenki aláírta.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.