Együttműködési megállapodást írt alá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az Emberi Méltóság Tanácsa kedden Budapesten a Kárpátalján élő magyarok érdekében.
A megállapodást Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, az Emberi Méltóság Tanácsának képviseletében pedig Lomnici Zoltán elnök és Szunai Miklós főtitkár látta el kézjegyével a Kárpátalján élő magyaroknak szánt adományok eljuttatásáról, továbbá arról a kezdeményezésről, amit Böjte Csaba a Kárpát-medencében élő népek együttműködéséért jelentett be.
"Ferenc pápa arra biztatott minket, hogy legyünk hídépítő nép. Az utolsó személyiség, aki erre képes volt, az Hunyadi János, hiszen őt minden Kárpát-medencei nép magáénak érezte" - mondta Böjte Csaba.
Lomnici Zoltán köszöntőbeszédében elmondta, hogy Kárpátalján 155 ezren vallják magukat magyarnak, ami szerinte "példátlan kiállás a magyarság mellett, miközben óriási veszélynek vannak kitéve a háború következtében".
Hozzátette, Kárpátalja az anyaország segítsége nélkül eddig sem tudott volna megfelelően működni, így joggal "várjuk azt el, hogy a magyarokat ne érje semmilyen hátrányos megkülönböztetés".
Szunai Miklós arról beszélt: a kezdeményezés azért is fontos, mert "mi, magyarok minden elkövetünk, hogy a környező országok népeivel jóban legyünk".
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.