A lengyel és a szövetséges nyomozók által összegyűjtött anyag arra utal, hogy a kelet-lengyelországi rakétarobbanást Ukrajnának az orosz támadással szembeni védelmi tevékenysége okozta - jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő csütörtökön.
Sajtóértekezletén Müller a Przewodów településen kedden történt, két ember halálát okozó rakétabecsapódás kapcsán felidézte: Oroszország aznap masszív rakétatámadást hajtott végre Ukrajna területén, az ukrán félnek emiatt légvédelmi erőket kellett bevetnie.
"A lengyel szolgálatok, valamint a velük együttműködő, szövetséges szolgálatok által eddig összegyűjtött anyagok mutatják, hogy (...) a rakétarobbanás oka Ukrajna védelmi fellépése volt a területén hónapok óta katonai műveleteket folytató Oroszország támadó akcióival szemben" - fogalmazott a szóvivő.
Aláhúzta: az incidensért "a politikai és erkölcsi felelősség tejlességgel az orosz felet terheli". Hozzátette: jelenleg semmi sem utal arra, hogy Lengyelországot "akármilyen közvetlen fenyegetés érné".
Przewodówba ellátogatott csütörtökön Andrzej Duda lengyel elnök, a helyszíni sajtóértekezleten újságírók arról is kérdezték, lehetséges-e az ukrán nyomozók részvétele az incidens vizsgálatában.
A nyomozásban való részvételhez a nemzetközi jog és a nemzetközi szerződések vonatkozó előírásainak betartása szükséges - válaszolt Duda.
"Amennyiben az Ukrajnából érkező vendégek látni akarják a vizsgálati eljárást, ezt meg lehet majd nekik mutatni" - jegyezte meg az elnök.
Újságírói kérdésre Andrzej Duda az ukrán elnök csütörtöki szavait idézte. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis a vizsgálat befejezéséig nem lehet pontosan megmondani, hogy melyik rakéta vagy ennek részei estek Lengyelország területére.
Duda felidézte: beszélt Zelenszkijjel, akit támogatni igyekszik az ország védelmével összefüggő minden tevékenységében. "Azt hiszem, Zelenszkij elnök úr most információkat és anyagot gyűjt az ukrán hadsereg parancsnokaitól, a szolgálatoktól (...) Az Egyesült Államoknak megvannak a maga információi, Lengyelországnak is, Ukrajnának is bizonyára vannak saját információi" - fogalmazott az elnök.
Korábbi hivatalos lengyel közlések szerint Przeworówban lengyel és amerikai nyomozók vizsgálják a rakétarobbanás helyét. Zelenszkij csütörtökön bejelentette: ukrán szakértők is részt vesznek a kedden történt lengyelországi rakétaincidens körülményeinek kivizsgálásában.
Jakub Kumoch, a lengyel elnök külügyi irodájának főnöke csütörtök délelőtt jelezte: az ukrán fél hozzáférést kért a vizsgálat helyszínéhez, és ha mindkét fél - a lengyel és az amerikai - beleegyezik, ezt a lehetőséget meg is kapják. Kumoch hozzátette: tudomása szerint az amerikai fél részéről nem lesz ellenvetés.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.