Az ukrajnai háború kezdete óta Lengyelország 12 milliárd zloty (1,1 ezer milliárd forint) értékű katonai támogatást nyújtott Kijevnek – közölte Andrzej Duda lengyel elnök a Kanal Zero nevű YouTube-csatornának adott, a lengyel sajtó által hétfőn ismertetett beszélgetésben.
A lengyel államfő akkor nyilatkozott a Kanal Zero tévécsatornának, amikor szombaton, az Ukrajna függetlensége kikiáltásának 33. évfordulóján rendezett kijevi ünnepségekről utazott vissza vonaton Varsóba.
A terjedelmes interjúban Duda az Ukrajnának a háború során nyújtott nyugati támogatásra vonatkozó kérdésre elmondta:
Lengyelország részéről a humanitárius és a katonai segítségnyújtás összességében mintegy 100 milliárd zlotyt (9,2 ezer milliárd forint) tesz ki. Ezen belül a katonai támogatás értéke 12 milliárd zloty (1,1 ezer milliárd forint).
„Odaadtuk a nehéz felszerelés több mint ezer darabját”
– jelentette ki Andrzej Duda. Konkrétan a T–72-es, a PT–91 Twardy, illetve a Leopard harckocsikat említette, beszélt többfajta páncélozott harcjárműről, köztük a Rosomak típusúról, valamint a Krab önjáró tüzérségi lövegekről, a még rendelkezésre álló rakétakilövőkről, valamint tíz MiG–29-es vadászgépről és tíz helikopterről.
„Lehetőségeinkhez képest valóban sokat adtunk Ukrajnának”
– foglalta össze Duda. Úgy ítélte meg: Lengyelország jó szomszédként viselkedett, és Ukrajnában értékelik ezt. A lengyel segítségnyújtást gyakran méltatják az ukrán katonai vezetők, a politikai vezetők, valamint a közemberek is – mutatott rá a lengyel elnök.
Az oroszországi Kurszki régióban augusztus eleje óta folytatott ukrán katonai művelettel kapcsolatban Andrzej Duda leszögezte: amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, „számítania kellett arra, hogy a (…) megtámadott állam védekezni fog”. A támadónak „számítania kell arra, hogy a megtámadott pofon vágja”, és ez most történik, Ukrajna „behúz egyet Oroszországnak” – fogalmazott a lengyel elnök.
Ma senki sem képes megmondani, milyenek és mennyire messzemenők lesznek ennek következményei – kommentálta Duda elnök az ukrán művelet esetleges stratégiai hatását - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.