Eltemették a Golán-fennsík Madzsdel Samsz nevű drúz falujában a szombati libanoni rakéta tizenegy gyermek áldozatát, egy gyermeket később helyeznek örök nyugalomra – jelentette a Kan közszolgálati rádió vasárnap Izraelben.
Este összeül Izraelben a biztonságpolitikai kabinet, hogy a libanoni síita Hezbollah milícia szombati gyilkos rakétatámadására adandó válaszról döntsön.
A ynet hírportál szerint nemzetközi nyomás nehezedik Izraelre, hogy olyan mérsékelt ellentámadást hajtson végre, amely nem sodorja átfogó, regionális háborúbaa térséget.
Libanonban kiürítették a Hezbollah intézményeit, miután Herci Halevi vezérkari főnök kijelentette: „kemény csapást mérünk a Hezbollahra, eltökélt szándékunk, hogy visszahozzuk az északi részek lakóit otthonaikba”.
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azt mondta, a Hezbollah „súlyos árat fog fizetni tetteiért”.
Szombaton kora este egy Libanonból kilőtt, iráni gyártmányú rakéta megölt tizenkét, és megsebesített közel negyven tíz és húsz év közötti gyermeket és fiatalt a Golán-fennsíkon fekvő Madzsdel Samsz nevű drúz falu futballpályájánál.
Az iszlamista Hamász terrorszervezet tavaly októberi Izrael elleni támadása, majd az annak nyomán kitört háború óta az Iránból pénzelt és irányított Hezbollah milíciák folyamatosan rakéta- és dróntámadásokat intéznek Izrael északi határvidéke ellen, amelyekre Izrael általában dél-libanoni légicsapásokkal válaszol - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.