Tizenegy gyermek meghalt, mintegy harmincan pedig megsebesültek, amikor szombaton rakétatalálat ért egy futballpályát az Izrael által megszállt Golán-fennsíkon – közölte a Magen David Amon (MDA) izraeli országos mentőszolgálat.
Előzőleg az izraeli 13. Csatorna még kilenc ember haláláról számolt be.
Az izraeli mentőszolgálat korábban azt közölte, hogy kilenc ember életveszélyesen megsebesült, amikor egy Libanonból kilőtt rakéta becsapódott Madzsdel Samsz drúz falu futballpályájába. Mintegy harmincan megsebesültek, hatuknak súlyos az állapota.
Ez a legsúlyosabb Izrael elleni támadás október 7. óta – közölte David Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője.
Izraeli katonai vezetők a Hezbollahnak tulajdonították a támadást, amelynek igen hatékony rakétái vannak.
A libanoni síita fegyveres mozgalom tagadta, hogy megtámadta volna Madzsdel Samszot, ugyanakkor hét másik, Észak-Izrael elleni támadást magára vállalt.
Előzőleg szombaton egy izraeli légicsapásban négy fegyveres halt meg a dél-libanoni Kfarkilában. Libanoni biztonsági vezetők szerint az áldozatok különböző fegyveres csoportok tagjai voltak, legalább egyikük az Irán támogatását élvező síita Hezbollahé.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy a harci gépe egy, a Hezbollahhoz tartozó katonai létesítményt vett célba, miután látta egy fegyveres sejt tagjait belépni az épületbe.
Az Egyesült Államokban tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő utasítást adott a látogatás lerövidítésére és a lehető legrövidebb időn belüli visszatérésre – közölte a miniszterelnök hivatala.
A miniszterelnök kijelentette, hogy Izrael nem fogja válasz nélkül hagyni a támadást, és a Hezbollah „minden korábbinál nagy árat fog fizetni” a Golán-fennsík elleni támadásért.
A tragédia után Joav Gallant védelmi miniszter tanácskozást tartott a hadsereg vezérkari főnökével, Herzi Halevi altábornaggyal és más magas rangú katonai vezetőkkel.
Jichák Hercog izraeli elnök elítélte a támadást, és bírálta, hogy „a Hezbollah terroristái gyermekeket gyilkoltak meg kegyetlenül, akiknek mindössze annyi volt a bűnük, hogy elmentek futballozni”.
„Semmi kétség, hogy a Hezbollah átlépte a tiltott vonalat” – figyelmeztetett az izraeli 12. Csatorna televíziónak adott interjúban Izrael Katz külügyminiszter.
A libanoni kormány elítélt minden, polgári személyek elleni támadást, és felszólította a feleket az ellenségeskedések beszüntetésére minden fronton.
„A civilek elleni támadás a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértése, és ellentmond az emberiesség elveinek” – szögezte le közleményében a bejrúti kormány az NNA libanoni állami hírügynökség szerint.
Az ENSZ Libanoni Békefenntartó Missziója (UNIFIL) közölte, hogy a feszültségek csökkentése érdekében kapcsolatban áll a felekkel - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.