Sok nő és gyerek vesztette életét abban az izraeli légitámadásban, amely a Gázai övezet déli határán található Rafah palesztin város védett övezetét érte – közölte hétfőn az ENSZ palesztinokat segélyező szervezete (UNRWA). A támadás miatt több arab ország hevesen bírálta Izraelt.
Mohammed al-Mugajjir, a gázai polgári védelem egyik munkatársa azt mondta: a vasárnap esti támadás következtében már 40-re nőtt a halottak, és 65-re a sebesültek száma.
Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió szemtanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy legkevesebb nyolc rakéta csapódott be a menekülttáborba, amelyet egyúttal védett övezetnek jelöltek ki korábban.
A Wafa palesztin hírügynökség a Vörös Félhold segélyszervezetre hivatkozva azt közölte: sok helyen tűz ütött ki a támadás következtében, és ebből kifolyólag sok az égési sérülést szenvedő.
Az UNRWA az X-en kiemelte, hogy a támadás a harcok elől elmenekült családokat érte.
„Gáza a földi pokol, és a tegnap este érkezett képek csak alátámasztják ezt” – olvasható a szervezet közleményében.
Gázai hatósági források szerint a légicsapás a védett övezeten belül, a Tell esz-Szultán nevű kerületben éppen az UNRWA egyik központját érte.
Az ügyben a gázai háborúban közvetítő szerepet vállaló katari kormány is megszólalt, kiemelve, hogy a támadás alááshatja a tárgyalásokat, amelyeknek célja a tűzszünetről és a Gázába túsznak elhurcolt izraeliek elengedéséről szóló megállapodás.
Egyiptom szintén elítélte a támadást, külügyminisztériuma felszólította Izraelt, hogy tegyen eleget a Nemzetközi Bíróság (ICJ) azon döntésének, miszerint le kell állítani a Rafah elleni offenzívát. A vasárnap esti légitámadás a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésének minősül – szögezte le a minisztérium.
Jordánia és Kuvait is csatlakozott a bírálathoz, és külön közleményben – amelyben háborús bűnök elkövetésével vádolták Izraelt – felszólították a nemzetközi közösséget: gyakoroljon nyomást Izraelre az ICJ határozatának betartása érdekében.
Az izraeli hadsereg korábban azt közölte, hogy a támadás a Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei ellen irányult.
Jifat Tomer Jerusalmi izraeli katonai főügyész „rendkívül súlyosnak” nevezte a támadás nem kívánt hatásait, és bejelentette, hogy kivizsgálják a részleteket. A Háárec című izraeli lap is idézte a katonai főügyészt, aki az izraeli ügyvédi kamara hétfői eilati konferenciáján azt mondta: az izraeli hadsereg mintegy hetven olyan esetet vizsgál, amelyekben katonái feltételezhetően megsértették a hadviselés törvényeit. „Nagyon komolyan vesszük a vádakat, és kivizsgáljuk őket. Ha fennáll a jogsértés megalapozott gyanúja, akkor ugyanaz vonatkozik mindenkire, még a hadsereg és az állam vezetőire is” – hangoztatta Jifat Tomer Jerusalmi. A főügyész tájékoztatása szerint a vizsgált hetven esetben szerepel olyan palesztin civilek vagy fegyveresek halála vagy sebesülése is, akik őrizetben, illetve fogságban haltak vagy sebesültek meg - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.