A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet által túszként fogva tartott izraeli gyerekek szabadon bocsátását kövelik tüntetők az UNICEF tel-avivi székháza előtt 2023. november 20-án (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)
A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet által túszként fogva tartott izraeli gyerekek szabadon bocsátását kövelik tüntetők az UNICEF tel-avivi székháza előtt 2023. november 20-án (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)
 / Közélet

Megtalálták három izraeli túsz holttestét a Gázai övezet északi részén. Sajtóértesülések szerint a két nő és egy férfi holttestét a palesztin fegyveresek egyik alagútjában találták meg. Közben a legújabb amerikai tengeri folyosón keresztül megérkeztek az első segélyszállítmányok Gázába.

Hirdetés

Zenés, táncos előadással emlékeztek meg az izraeli fiatalok a Hamász tavaly október hetedikei támadásáról. A táncban résztvevők közül többen ott voltak azon a zenei fesztiválon, amelyen az iszlamisták több mint 360 emberrel végeztek. A koreográfia részeként a fellépők eljátszották a történteket, ami az áldozatok előtti tisztelgés mellett a saját traumáik feldolgozásában is segít – hangzott el az M1 Híradó című műsorában.

„A terrortámadás napján én is a fesztiválon voltam. Lábon lőttek és hét órán keresztül egy autó alatt bujkáltam. Ma eltáncoljuk azokat az érzéseket, amiket a fesztivál emléke hagyott bennünk, a szeretetet, a fájdalmat és a reményt” – mondta Mikál Ohana, az október hetedikei támadás egyik túlélője.

A Hamász csak a fesztiválon legalább 40 túszt ejtett, sokan még mindig a terroristák fogságában vannak. A zsidó állam katonái nemrég három elhurcolt Izraeli lakos holttestére bukkantak.

„Nehéz szívvel kell bejelentenem, hogy az izraeli hadsereg megtalálta három honfitársunk holttestét. Információink szerint a terroristák már a támadás napján végeztek velük, a holttesteket pedig magukkal vitték Gázába. Részvétünk az elhunytak hozzátartozóinak, és ígérjük, hogy továbbra is mindent megteszünk a túszok kiszabadításáért” – jelentette be Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője.

Az izraeli hadsereg az észak-gázai Dzsabaliában bukkant az áldozatok maradványaira.

Bár a védelmi erők még januárban közölték, hogy a települést megtisztították a Hamász-milíciáktól, az elmúlt héten mégis kiújultak a harcok, miután a terroristák váratlanul megjelentek a helyi menekülttábor közelében.

Közben az övezetbe megérkeztek az első humanitárius segélyek az Egyesült Államok által épített új, lebegő rakparton keresztül. A mozgatható mólót Izraelben építették fel, és csütörtökön úsztatták le a gázai tengerparthoz.

Az új tengeri folyosón keresztül jelenleg napi 90 kamionnyi segély juthat el a térségbe. Az ENSZ helyi munkatársai szerint azonban az Egyesült Államok kezdeményezése önmagában nem helyettesíti a szárazföldi útvonalakat. A szervezet dolgozói arra panaszkodnak, hogy a rafahi hadművelet elindulása óta az izraeli hadsereg szinte teljesen lezárta a déli humanitárius folyosót.

„Mindent megteszünk azért, hogy stabil szinten tartsuk a beérkező élelem mennyiségét, de jelenleg nem sok sikerrel. A rafahi raktárunk több mint egy hete elérhetetlen, és csak nagyon kevés étel és üzemanyag érkezik délről” – panaszolta Matthew Hollingwort, a Világélelmezési Program palesztin ügyi igazgatója.

Az Egyesült Államok megközelítőleg 320 millió dollárt különített el a tengeri segélyprogramra, amit ezer amerikai katona felügyel. A Hamász vezetése ugyanakkor figyelmeztetett: nem tűrik meg, hogy idegen haderő szálljon partra Gázában - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.