Huszonhatan meghaltak Gázavárosban csütörtök hajnalban az izraeli hadsereg (IDF) két légicsapása nyomán, a halottak között gyerekek is vannak - jelentette be a gázai katasztrófavédelem szóvivője.
Mahmúd Besszál azt közölte, a légicsapások lakóépületeket, valamint egy mecsetet és egy iskolát értek, s hozzátette, hogy a halottak között legkevesebb 15 kiskorú is van, öt gyerek az iskolaépületben vesztette életét.
Mindeközben folytatódtak a harcok a Gázai övezet északi részén lévő Dzsabalíja környékén és az övezet déli részén, az egyiptomi határnál lévő Rafahban, ahonnan az összecsapások miatt az ENSZ becslései szerint már több mint 800 ezren menekültek el.
Szerdán az egyiptomi tájékoztatási hivatal vezetője, Dia Rasván kilátásba helyezte Egyiptom távolmaradását a további béketárgyalásoktól, miután a CNN amerikai hírtelevízió arról számolt be, hogy az arab ország hírszerzése módosításokat hajtott végre a legutóbbi tűzszüneti ajánlat tervezetén.
A közösségi médiában is megjelent közleményében Rasván leszögezte: Kairó közvetítői szerepének kétségbe vonása csak tovább nehezíti a Gázai övezet és az egész térség helyzetét.
Egyiptom – Katar és az Egyesült Államok mellett – a gázai háború októberi kitörése óta igyekszik közvetíteni a felek között - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.