Izraeli hadsereg ( Illusztráció )
Izraeli hadsereg ( Illusztráció )

MTI

 / Közélet

Az izraeli hadsereg megölt öt palesztin fegyverest Ciszjordánia északi részén, Túl-Karmban a szerdán kezdődött terrorellenes razzia során - jelentette az izraeli katonai szóvivő csütörtök reggel.

Hirdetés

Az egyik túl-karmi mecsetben bujkáló, s ott megölt fegyveresek egyike Mahmed Dzsaber, az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet magas rangú tagja volt, aki részt vett júniusban Kalkíliában egy olyan terrortámadásban, melyben életét vesztette egy izraeli férfi.

Júliusban a Palesztin Hatóság biztonsági szervei megpróbálták elfogni a túl-karmi kórházban, ahol ápolták, de a tiltakozó tömeg megakadályozta a letartóztatását.

Az izraeli hadsereg most azt is bejelentette, hogy elfogta a körözés alatt álló Muhammad Kszaszaszt, az Iszlám Dzsihád katonai szárnyának, az al-Kudsz Brigádoknak az egyik túl-karmi vezetőjét.

A palesztinok arról számoltak be, hogy civil ruhás izraeli fegyveres erők hatoltak be a túl-karmi menekülttábor külterületére, és ott ejtették foglyul Kszaszaszt.

A Rámalláhban működő palesztin egészségügyi minisztérium egy harmincöt éves férfi haláláról számolt be, akivel izraeli katonák fegyvere végzett Dzsenínben. Ezzel tizenhatra nőtt a Ciszjordánia északi részén szerdán indított izraeli razzia halálos áldozatainak száma.

António Guterres ENSZ főtitkár az X közösségi oldalon Izrael ciszjordániai rajtaütéseinek leállítására szólított fel. "Súlyosan aggasztóak a legfrissebb fejlemények a megszállt Ciszjordániában, benne Izrael nagyszabású hadműveleteinek elindítása. Határozottan elítélem az emberéletek, köztük gyermekek életének kioltását, és ezen műveletek azonnali leállítására szólítok fel"- írta Guterres.

"Irán október 7-e óta keményen dolgozik azon, hogy Ciszjordániába fejlett robbanószerkezeteket juttasson el, melyeket Izrael városközpontjaiban kell felrobbantani. Izrael nem ülhet és várhatja tétlenül a buszok és kávézók felrobbantását a centrumokban"

- írta válaszul Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete.

Izrael bejelentette, hogy tartózkodik a Gázai övezet bizonyos helyei elleni támadásoktól annak érdekében, hogy a térségben elvégezhessék a kampányszerű oltást a járványos gyermekbénulás ellen.

A Gázai övezetben a Hamász és Ciszjordániában a Fatah vezette palesztin egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy befejeződtek az előkészületek az övezetben élő mintegy hatszáznegyvenezer gyermek oltási kampányához.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével (WHO), a palesztinokat segélyező UNRWA szervezettel és a gyermekek érdekében tevékenykedő UNICEF-fel együttműködve kialakított ütemterv szerint az oltási kampány első szakasza szombaton, a második körülbelül három hét múlva kezdődik.

A minisztériumok vezető tisztviselői elmondták, hogy 1 260 000 adag oltóanyagot szállítottak a Gázai övezetbe, ezeket Hán-Júniszban tárolják hűtve.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.