Az izraeli hadsereg folytatja Gázaváros elfoglalásának hadműveletét, és lezárta a civil fogalmat az övezet déli részéből az északiba, csak a Gázavárost dél felé, a menekülttáborok felé elhagyók mehetnek - közölte szerdán Aviháj Edri, a hadsereg arabul is beszélő szóvivője.
A szóvivő szerint a hadsereg kommandósai megtalálták a város központjában a palesztin fegyveresek több elhagyott erődítményét, bennük katonai eszközökkel. Az utóbbi napok műveleteiben likvidáltak több "terroristát", köztük olyanokat, akik éppen fegyverek előállításán dolgoztak titkos műhelyekben. Gázavároson kívül is, az övezet északi részében is megtaláltak több fegyverrejtekhelyet
- írta.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet által felügyelt gázai egészségügyi minisztérium jelentése szerint szerda hajnal óta 28 palesztin vesztette életét az izraeli támadásokban, a legtöbben Gázavárosban. A minisztérium jelentésében általában nem különbözteti meg a halottak közt a fegyvereseket és a civileket, és most sem tette. Az izraeli közszolgálati rádió, a Kan jelentette, hogy a halottak között van Ahmad Atallah, a Hamász gázai katonai bíróságának elnöke.
Miközben folynak a harcok, Izrael arra vár, hogy a Hamász miként reagál Donald Trump amerikai elnök Gázai övezeti béketervére. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már elfogadta a tervet, és számos arab és nem arab ország is üdvözölte azt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.