Az igaz halt meg a bűnösért – hogy életünk legyen
A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára, és mi, újszövetségi nép Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
„Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele. Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.” (Ézsaiás 53:10–12)
Mi a hitvallásunk szerint azt valljuk, hogy a hitet megszerezni, örökölni, megvásárolni, kiérdemelni nem lehet, a hit a Szentlélek Isten ajándéka.
Jézus nem teljesítette volna az Atya akaratát, ha leszáll a keresztről. Az igaz halt meg a nem igazakért, a bűnösökért – hogy nekünk életünk legyen. A feltámadásba vetett hit ott kezdődik, hogy hiszem: valaki értem, aki halált érdemeltem, meghalt helyettem, hogy nekem életem legyen. Ez az alap, ha elhisszük Jézus messiási mivoltát, elhisszük azt, hogy Ő halt meg értem 2000 évvel ezelőtt, hogy nekem bűnbocsánatban és örök életben, üdvösségben legyen részem.
Az élet útjára való lépés nélkül, az élet útján való haladás nélkül nem lehet az életbe érkezni, nem lehet a mennyországba jutni.
A mostani feltámadás ünnepén a Szentlélek ugyanannak a csodának a megajándékozásával teheti áldottá és igazivá ezt az ünnepet, ami ott, akkor, a nagypénteki kereszten történt. Az ember egyszerűen csak lelki szemével látja a trón nélküli, megfeszített, szenvedő Jézusban a Messiást, a Királyt és a lélek által kapja meg azt, hogy Jézusnak lesz visszajövetele és azt is, hogy lesz országa.
A legnagyobb csoda az, hogy én hihetem, hogy nekem is üdvösségem, örök életem van. Kedves Testvérem! Neked van-e már örök életed Jézus Krisztusban?
Áldott Feltámadás ünnepet kívánok minden kedves olvasónak.
Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.