Megemlékezések Kárpátalja-szerte
Megemlékezések Kárpátalja-szerte
 / Közélet

A trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010. május 31-én, törvénybe foglalva, a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Kimondva: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Megemlékezések Kárpátalja-szerte
Megemlékezések Kárpátalja-szerte

A kárpátaljai magyarság a KMKSZ szervezésében a megszokott helyszíneken idén csendes koszorúzással emlékezett. Nagypaládon a Szatmár énekegyüttes dicsőítő énekei melengették az egybegyűltek szívét. Barta József, a KMKSZ alelnöke beszédében elmondta, hogy az elmúlt hónapok még inkább megmutatták: a nemzeti összetartozás nem csupán egy napon, hanem az élet minden napján megmutatkozik. Szürtében hálaadó istentiszteletet követően, a református templom kertjében a Nemzeti Összetartozás Emlékművénél tartottak koszorúzást. Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: a kárpátaljai magyarok számára most különösen fontos, hogy ebben a nehéz időszakban is érezhetik a nemzeti összetartozás erejét. Nemcsak a múltban kell merengenünk, hanem a jövőn is munkálkodnunk kell – mondta Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke Visken, a református templom kertjében tartott megemlékezésen. Mezőgecsében az egykori Kajdy-kúria előtti emlékparkban Mester András, a település elöljárója, a KMKSZ önkormányzati titkára kiemelte: ez a nap nagyon fontos számunkra, hiszen a nemzeti kormánynak köszönhetően – amely a bajban sem engedte el a kezünket – ma mindenki érezheti, hogy összetartozunk, bármely pontján is éljünk a világnak. 

Megemlékezések Kárpátalja-szerte
Megemlékezések Kárpátalja-szerte

A magyar kormány már 2010-ben felismerte, hogy a legfőbb törvény a nép és a nemzet szolgálata, emelte ki a nagybégányi Turul-emlékműnél megtartott koszorúzáson Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke. Tizenhárom évvel ezelőtt egy pillanat alatt vált a gyász és trauma érzése az összetartozás örömévé, és ez ad erőt számunkra a háború nehézségei között. 

A koszorúzásokat követően a jelenlévők imát mondtak a békéért és a háború mielőbbi befejezéséért.

kósa/TV21 Ungvár

Megemlékezések Kárpátalja-szerte
Megemlékezések Kárpátalja-szerte
Megemlékezések Kárpátalja-szerte
Megemlékezések Kárpátalja-szerte
Megemlékezések Kárpátalja-szerte
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.