Luscsák Nílus,  a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, apostoli kormányzó
Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, apostoli kormányzó

Az angyalok és emberek dicsőítik, Üdvözítő, 
a te harmadnapi föltámadásodat, 
mely által megvilágosíttattak a föld minden határai, 
és az ellenség szolgálatából felszabadíttattunk, kiáltván: 
Üdvözíts minket föltámadásoddal, egyetlen Emberszerető!
(4. hangú nagyvecsernye sztihirája)

Krisztusban szeretett testvéreim! Feltámadt Krisztus!

Életünk Urának, a halottaiból feltámadt Jézus Krisztusnak a dicsőítésére hív bennünket az Anyaszentegyház, erre buzdítanak a szentatyák, s maga a természet is, amely életre kel tavaszi rügyeivel és virágaival, örömteli énekre indít bennünket.
„Énekeljetek hanggal, énekeljetek szívvel, énekeljetek ajkaitokkal, énekeljetek magatartásotokkal: énekeljetek új éneket, ne csak szájjal, hanem élettel is!” – buzdít bennünket Szent Ágoston. Az új ének, amelyről az egyházatyák beszélnek, Jézus Krisztus, az Isten báránya halál feletti győzelmének az éneke. Győzelem a bűn és a gonoszság sötétsége fölött, amelyet az ember ellensége, a Sátán vetett el. Feltámadási szertartásunk, húsvéti istentiszteleteink hívnak bennünket, hogy csatlakozzunk az angyali karok öröménekéhez, tiszta szívvel dicsőíteni a feltámadt Krisztust.

Az édenkertben egykor a Sátán, megtévesztve őseinket, legyőzte őket. Elvesztették az első, isteni szépséget. Elfordulva Istentől, az ember elveszítette a legértékesebb ajándékát, a Teremtőhöz való közelséget, és kiűzték a Paradicsomból. Amikor Jézust elfogják az Olajfák hegyén, akkor elkezdődik az Isten bárányának döntő párharca, amely a bűn fölötti győzelemmel fejeződik be, amelyet az ősatyák, Ádám és Éva bűnbeesése által minden ember megörökölt. Jézus engedelmesen adja magát kínzóinak kezébe a kertben. Itt temetik el testét a barlangba, itt támad fel dicsőségesen a halálból, megújítva az ember és az Isten között lerombolt egységet. Egykor az Úristen leszállt az Édenkertbe, hogy találkozzon Ádámmal és Évával, akik vétkeztek, megszegve az ő parancsait, s kiűzte őket, hogy ne egyenek az élet fájának gyümölcséből. Ma Krisztus győzedelmesként jelenik meg a sírból, hogy találkozzon Mária Magdolnával, tanítványaival, és biztosítsa őket végtelen szeretetéről, mert Ő erősebb a halálnál, mert Ő az élet és halál ura. A bűnbeesés által megromlott állapot örökre megújíttatik Jézus Krisztus győzelmével. Jézus teste, amely mint búzaszem, a halál által lett elvetve, kicsírázik, feltámad és lelki testté alakul át.

Az új ének az új embernek az éneke is. A megváltott emberé, amelyet Üdvözítőnk vére mosott le. Szent Pál apostol arra tanít bennünket, hogy Jézus Krisztus húsvétja világunkba megújulást hoz. „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” (2Kor 5, 17) A szent apostoloknak legfontosabb feladata, hogy Jézus igazi tanítványaivá váljanak. „Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény.” (Gal 6,15) Az Anyaszentegyház Szent Pál szavaival hív bennünket, hogy vessük le a régi embert, aki gőggel és engedetlenséggel van tele, és csak magának él, és öltözzünk Jézus Krisztusba. „Akik Krisztusba keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek!” Ezért fontos, hogy ennek a magasztos ünnepnek az istentiszteletein aktívan vegyünk részt, különösképpen a Szent Liturgiákon, szívünkbe fogadva a legszentebb Eucharisztiát, az élő, feltámadt Krisztust, aki életem Ura és Uralkodója. Magán a liturgián családként eggyé válunk a törvénnyel és a prófétákkal, itt örvendezünk az új szövetség kegyelmeinek, amely Krisztus halálának érdemeire való tekintettel egyesít minket Istennel. Az Eucharisztiában, mint Krisztus testének megkeresztelt tagjai, feleletet adunk az élet és halál közötti választás kérdésére: elfogadjuk-e a hit által Isten legnagyobb ajándékának titkát, a mi üdvösségünket a feltámadt Krisztusban. Ezért a húsvéti istentiszteleten való részvétel, az Isten templomában való jelenlétünk, örömteli énekünk a tanúja a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztus iránt való szeretetünknek, a tanúja annak, hogy Jézus a létünk középpontja és alapja.  

Krisztusban szeretett testvéreim! Országunk a jelen kor kegyetlen fáraója és hadserege ellen vívott hősi háborújának 767. napját éli. Ez a katonák, az önkéntesek, a medikusok, az energetikusok és mindannyiunk nehéz és hősies harca. Ez mutatja, hogy az Úr velünk van, mert Ő a szeretet, az igazság és a világosság. Ő az, aki kereszthalála és szenvedése által átment a feltámadás dicsőségébe, és legyőzte a gonoszt és a sötétséget. A feltámadott Úr felé fordulnak ma szíveink, buzgó imádsággal hazánkért, annak hősies védőiért, országunk vezetőiért, s mindazokért, akik imádsággal és más módon segítségünkre vannak.
A feltámadt Krisztus védelmezzen mindnyájatokat, és ajándékozzon meg békességgel!

Feltámadt Krisztus!

Luscsák Nílus, 
a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, apostoli kormányzó


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.