A mártírok vére magvetés - Haklik Sándor emlékezete

A mai nemzedék tagjai, akiknek most jócskán kijut a megpróbáltatásokból, talán mélyebben megértik és átérzik nagy- és dédszüleik helyzetét. Az elődök számára 1944 őszétől, miután a vörös hadsereg elfoglalta Kárpátalját, jött el a sorozatos elhurcolások, megalázások és végtelen szenvedések ideje, hangzott el azon a megemlékezésen, amelyre december 11-én a Beregardó központjában álló római katolikus templomban került sor, s melynek keretében a szentély falán felavatták a mártírhalált halt Haklik Sándor esperes-vikárius emléktábláját.

A Molnár János plébános által bemutatott szentmise végén Dupka György gulágkutató idézte fel azokat az emberpróbáló időket. A szovjet rendszer hamar megmutatta igazi arcát, egész emberellenes mivoltát, hangsúlyozta az előadó. Ugyanis néhány héttel a szülőföldünk elfoglalása után több mint harmincezer munkaképes korú magyar és német férfit hurcoltak el a belügyi csapatok katonái és tartottak koncentrációs táborokban fogva embertelen körülmények között. Nem sokkal később a különböző egyházi felekezetek papjai ellen pedig koncepciós perek tucatjait kreálták. Az új hatalom célja egyértelmű: így akarták szétverni a helyi közösségeket és a szovjet rendszer engedelmes kiszolgálójává tenni mindenkit.

A Kárpátalja szovjetek általi bekebelezését követő években az itt szolgáló papok számára golgotai idők következtek: rövid időn belül huszonnégy református lelkészt, tizenkilenc római katolikus papot fogtak perbe koholt vádak alapján, és ítéltek huszonötéves kényszermunkára. A legnagyobb veszteséget a görögkatolikus közösség szenvedte el: papjaik közül százhuszonnégyet száműztek Szibériába.

De mit kell tudni a mártíromságot szenvedett Haklik Sándorról? Aki Beregardó szüllötte volt, itt töltötte gyermekéveit, majd a család Mezőkaszonyba költözött. A fiatalember a teológiai tanulmányai elvégzése után Beregszászon, Munkácson, Tiszaújlakon, majd az Ung-vidék falvaiban szolgált, végül már esperesként. A szovjet hatóságok általi üldözése 1948 végén kezdődött el. Azzal vádolták, hogy a környékbeli fiatalokat egyházi szellemben neveli, és óva inti őket attól, hogy belépjenek a szovjet mintájú szervezetekbe, például a komszomolba. Vádként fogalmazták meg azt is, hogy a vidék Magyarországhoz való visszacsatolása után köszöntötte a bevonuló magyar csapatokat. Már nagyon beteg volt, amikor meghozták az ítéletet: száműzetése helyszínére nem is jutott el, a vonaton útközben meghalt. Dupka György beszámolt róla, hogy könyv készül Haklik Sándor életéről, melyet hamarosan az itteni közösség is kézhez kap majd.

Balázs Antal helyi református lelkész igei köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy az írás szavai szerint meg kell őrizni mindazok emlékét, akik jelentős mértékben hozzájárultak egy-egy közösség lelki-szellemi fejlődéséhez. Azt kívánta, hogy Kárpátalján legyenek továbbra is elegendően a hittel szolgáló lelkészek.

A hagyományokhoz híven a Beregardó központjában felállított adventi koszorún a harmadik gyertyát a helyi római katolikus és református hívek együtt gyújtották meg.

Eszenyi Gábor