Isiba Sigeru japán miniszterelnök pénteken megígérte, megoldja az országa és Oroszország között a második világháború óta fennálló területi vitát, amely miatt a két ország 1945 óta nem tud hivatalosan békét kötni egymással.
A politikus egyben sajnálatosnak nevezte, hogy az ügyben nincs előrelépés, miközben az ukrajnai háború miatt továbbra is feszültek a kétoldalú kapcsolatok – írja az MTI.
A Japánban Északi Területeknek, Oroszországban pedig a Kuril-szigetek déli részének nevezett, Hokkaidó partjaitól északra fekvő szigetek visszaszolgáltatását követelő tüntetésen Isiba videóüzenetben közölte, hogy kormánya prioritásként törekszik azoknak a csereprogramoknak az újraindítására, amelyek lehetővé tették a korábbi japán lakosok számára, hogy meglátogassák a területet.
Tokió fenntartja, hogy a négy szigetet – Etorofu, Kunasiri, Sikotan és a Habomai – a Szovjetunió nem sokkal Japán második világháborús kapitulációja után, 1945. augusztus 15-én jogellenesen foglalta el, míg Oroszország úgy véli, hogy ez törvényes volt.
„Igazán sajnálatos, hogy a területi kérdést még mindig nem sikerült megoldani, és még kétoldalú békeszerződést sem írtak alá, még akkor sem, amikor a háború befejezésének 80. évfordulóját ünnepeljük”
– mondta Isiba.
Isiba személyesen nem vett részt a megmozduláson, mert az Egyesült Államokba utazott, hogy találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel.
A szigetek egykori lakói és kormánytisztviselők részvételével minden évben február 7-én megemlékezést tartanak az „Északi Területek napja” alkalmából. 1855-ben ezen a napon a Japán Császárság és az Orosz Birodalom kereskedelmi, hajózási és határmegállapítási szerződést írt alá, amelyben értelmében a négy vitatott sziget Japánhoz tartozott - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.