Izraeli hadsereg ( Illusztráció )
Izraeli hadsereg ( Illusztráció )
 / Közélet
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Izrael számos, a jemeni húszi lázadókkal kapcsolatos célpont – közöttük a szanaai nemzetközi repülőtér – ellen hajtott végre légitámadást csütörtökön.

Hirdetés

Az izraeli hadsereg csütörtökön közölte, hogy a repülőtér elleni légicsapás mellett eltalálta a Hodeida, Szalif és Rász-Kanatib nyugat-jemeni kikötővárosok katonai infrastruktúráját is. A hadsereg egyaránt támadta a hezjazi és rász-kanatibi elektromos erőműveket. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a támadásokat követően közölte, hogy Izrael célja eléréséig folytatja a küldetését.

„Eltökéltek vagyunk, hogy leszakítsuk az iráni terror tengelyének ezt a karját”

– fogalmazott.

A húszik ellenőrzése alatt álló al-Maszra televízió közölte, hogy a repülőtér elleni támadásban kettő, a kikötők elleniben pedig egy ember halt meg, míg összesen tizenegyen megsebesültek a légicsapásokban.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója elmondta, hogy épp egy repülőgépbe készült beszállni, amikor a repülőteret légicsapás érte.

A gépen tartózkodó legénység egyik tagja megsebesült – tudatta a főigazgató az X-en. Tedrosz közleménye szerint a légicsapások során a repülőtér irányítótornyát, az indulási csarnokot és a fel- és leszállópályát találták el.

Az ENSZ egészségügyi szervezetének főigazgatója közölte: azért utazott Jemenbe, hogy a foglyul ejtett ENSZ-munkatársak szabadon bocsátásáról és a jemeni humanitárius helyzetről tárgyaljon.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a tervek szerint hétfőn tárgyal az Izrael elleni húszi támadásokról – közölte szerdán Danni Danon, Izrael állandó ENSZ-képviselője.

Szombaton az izraeli hadseregnek nem sikerült elfognia egy Jemenből érkező rakétát, amely Tel-Aviv-Jaffa térségében csapódott be, tizennégy embert megsebesítve. A támadás után az izraeli miniszterelnök hétfőn a parlamentben kijelentette: a húszi infrastruktúrák lerombolására kérte a hadsereget.

A húszik a palesztinokkal a gázai övezeti háborúban vállalt szolidaritás jeléül számos támadást indítottak Izrael ellen, mindemellett támadásaik miatt több mint egy éve fennakadások vannak a nemzetközi hajózási útvonalakon is.

A jemeni síita lázadók 2014-ben foglalták el a jemeni fővárost, Szanaát véres konfliktust provokálva a nemzetközi közösség által elismert kormánnyal.

2022 óta az egyetlen jemeni légitársaság, a Yemenia korlátozott polgári légiközlekedési forgalmat bonyolít le a szanaai repülőtérről, fő célállomásként Ammanba. 2016 és 2022 között a jemeni főváros repülőtere csak ENSZ által működtetett humanitárius járatokat fogadott - közölte a hirado.hu.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás