Izrael. Illusztráció
Izrael. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Az izraeli hadsereg "teljes erőbedobással" folytatta az elmúlt napban a Gázai övezeti palesztin iszlamista fegyveresek elleni hadműveleteit elsősorban az övezet déli részén, Hán-Júniszban - közölte egy katonai szóvivő pénteken, Joáv Galant védelmi miniszter pedig bemutatta a kormánynak az övezet háború utáni rendezésére vonatkozó saját tervét.

Hirdetés

A katonai jelentés szerint a légi, a szárazföldi és a tengeri erők több mint száz célpontot, köztük az övezetet irányító Hamász szervezet egyik katonai parancsnokságát támadták az utóbbi huszonnégy órában. Megsemmisítették a Hamász több katonai bázisát és raktárát, és az övezet középső részén, al-Boridzs menekülttáborban felszámoltak egy fegyveres csoportot, amely célba vett egy izraeli harckocsit. Emellett megtaláltak és leromboltak több olyan indítóállást, amelyből Izrael területét támadták rakétákkal.

A Libanonnal határos északi fronton is több olyan célpontot támadott az utóbbi napban az izraeli légierő, amelyből a Hezbollah libanoni síita milícia fegyveresei támadták Izraelt.

Joáv Galant csütörtök este mutatta be a Gázai övezet háború utáni rendezésére vonatkozó négyrészes saját tervét, amely szerint az izraeli hadsereg magához vonná a terület feletti teljes katonai ellenőrzést, de a polgári ügyekbe nem szólna bele, azokat a helyi palesztin hatóságok igazgatnák.

Hirdetés

Galant mind a szűk hadikabinetben, mind a tágabb biztonságpolitikai kabinet ülésén kifejtette tervét, és ebben nincs semmilyen utalás a Palesztin Hatóságra, amely másfél évtizede már csak a másik palesztin terület, Ciszjordánia polgári ügyeit irányítja, valamint nincs benne szó arról sem, hogy a Gázai övezetbe betelepülhetnének ismét zsidó telepesek.

Magas rangú izraeli tisztségviselő először dolgozott ki részletes tervet az övezetre és a háború utáni időszakra vonatkozóan, ráadásul elképzelése nem része a kormány hivatalos politikájának, ugyanis a koalíción belül nézeteltérések vannak ebben a kérdésben.

Galant a találkozó előtt újságíróknak nyilatkozva azt mondta: terve szerint az övezetben a háború után már nem a Hamász lesz az úr, és nem fog biztonsági fenyegetést jelenteni Izraelre.

"A gázai lakosok palesztinok, ezért palesztin testületek fogják irányítani őket, azzal a feltétellel, hogy nem tesznek ellenséges lépéseket, és nem fenyegetik Izraelt" - jelentette ki Galant.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.