Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje Irán petrolkémiai komplexumait támadta, és iráni katonai vezetőket likvidált - jelentette be Jiszrael Kac védelmi miniszter hétfőn.
Az izraeli hadsereg Irán déli részén, Pársz térségében egy petrolkémiai létesítményt támadott. "Erőteljes csapást mértünk Irán legnagyobb, Aszalújéban található petrolkémiai üzemére, amely az ország petrolkémiai termelésének feléért felel" - írta Kac közleményében.
Azt is közölte, hogy a múlt héten Irán másik központi létesítményét is megtámadták. "Működésképtelenné vált és nem üzemel ez a két üzem, amely együtt Irán petrolkémiai termelésének mintegy nyolcvanöt százalékáért felelt. Ez súlyos gazdasági csapás az iráni rezsim számára, amelynek petrolkémiai ipara kulcsszerepet játszik a Forradalmi Gárda és a katonai erő finanszírozásában" - írta Kac.
Korábban Iránból is arról számoltak be, hogy robbanásokat hallottak egy petrolkémiai üzemben az ország déli részén. A jelentések szerint megtámadták azokat a vállalatokat is, amelyek áramot, vizet és oxigént biztosítanak a petrolkémiai komplexumnak, és megszakadt az áramellátás a létesítmény egységeiben.
Két nappal ezelőtt Izrael Bandar Imám térségében, Mahsahr kikötővárosban, Irán délnyugati részén mért csapást az ottani petrolkémiai ipari övezetre. Abban a támadásban legalább öt ember meghalt, és további százhetven megsérült.
Irán olajügyi minisztériumának két magas rangú tisztviselője szerint több mint ötven, a komplexumban működő petrolkémiai üzem termelését kellett leállítaniuk, és a teljes termelés helyreállítása akár két évig is eltarthat.
A petrolkémiai komplexumok földgázból és kőolajból állítanak elő alapvető vegyipari termékeket.
Márciusban támadás érte a Perzsa-öbölben található, a világ legnagyobb ilyen típusú földgázmezőjének tartott Dél-Pársz földgázmezőt is, amelyhez kőolajfinomító létesítmények is tartoznak. Északi része Iránhoz, déli része pedig Katarhoz tartozik.
Az (IDF) azt is bejelentette, hogy az elmúlt napon két külön csapásban megölte az Iráni Forradalmi Gárda Kudsz Erők nevű egységének két magas rangú tagját. Először az Imam Husszein hadosztály tüzérségi parancsnokát, Kamil Melhemet.
Az Imam Husszein hadosztály az IDF szerint "az ellenállási tengely megerősítését és terrorcselekmények végrehajtását szolgálja az IDF és izraeli civilek ellen".
Kamil Melhem irányította és felügyelte az Izrael és az IDF ellen irányuló tüzérségi támadásokat, valamint részt vett az iráni rezsim fegyvereinek beszerzéseiben, és a hadosztály parancsnokaként is szolgált. A légicsapásban a hadosztály több más tagja is életét vesztette.
Az IDF egy második, vasárnapi csapásban szintén megölte a Forradalmi Gárda 840-es, globális terrorakciókért felelős egységének vezetőjét, Aszgar Bagerit. Ez a csoport világszerte izraeli, amerikai és zsidó célpontok elleni terrorakciókon dolgozik.
Bageri 2019 óta vezette az alakulatot, terrorakciókat tervezett és mozdított elő Izrael területén, valamint Szíriában és Libanonban. A korábban szíriai rezsim hadseregében szolgáló embereket arra használt fel, hogy támadják az izraeli-szíriai határ közelében állomásozó izraeli katonákat, és iráni fegyverek Izrael területén működő ügynökökhöz juttatásán is ügyködött.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.