Emmanuel Macron, Franciaország elnöke
Emmanuel Macron, Franciaország elnöke
 / Közélet

Emmanuel Macron francia elnök Ukrajnát érintő három üzenetet fogalmazott meg, miután az elszántak koalíciója küldöttségének tagjaként szombaton megérkezett Kijevbe – számolt be az rbc.ua hírportál a francia államfő Х-oldalára hivatkozva.

A jelentés szerint Macron hangsúlyozta:

„Kijevbe visszatérve először az ukránokra gondoltam. Több mint három éven át csodálatra méltó bátorsággal ellenálltatok. A földetekért. A szabadságotokért. Európáért. Mert igen, kontinensünk biztonsága forog kockán itt.”

Szerinte az orosz agresszióval szemben a válasznak kollektívnek kell lennie, ezért teszi meg ezt az utat Németországgal, Lengyelországgal és Nagy-Britanniával együtt. Úgy vélte, mindenekelőtt a békéről van szó – az igazságos és tartós béke a teljes és feltétel nélküli tűzszünettel kezdődik.

„Ez egy olyan javaslat, amelyet az Egyesült Államokkal közösen terjesztünk elő. Ukrajna március 11-én elfogadta. Oroszország halogat, feltételeket szab, időt nyer és folytatja agresszív háborúját”

– emlékeztetett Macron. Szerinte, ha Moszkva ragaszkodik a blokkoláshoz, „mi, európaiakként és az Egyesült Államokkal szorosan együttműködve, fokozni fogjuk a nyomást”. „Üdvözöljük Trump elnök felhívását erre a lépésre. Egységünk az erőnkben van. Ez ennek az útnak is a jelentése: mindannyian békét akarunk!” – tette hozzá.

Amint a francia elnök elmondta, a megkötendő békemegállapodásnak garantálnia kell a biztonságot.

„Ezen dolgoztunk a párizsi, londoni és a mai kijevi találkozókon. Együtt haladunk előre” – jelentette ki.

Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna nemcsak a népéért harcol. „De azért az európai eszméért is, amelyben hiszünk. Egy szabad, erős, virágzó és európai Ukrajna – ez a mi horizontunk. A történelem figyel minket”

– összegezte Emmanuel Macron - közölte a karpat.in.ua.


 


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.