Emmanuel Macron francia elnök elítélte az Oroszországi Föderáció által december 6-án éjjel Ukrajna ellen indított nagyszabású csapásokat.
A francia elnök hangsúlyozta, hogy „továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra, hogy rákényszerüljön a békére”, szerinte ugyanis Moszkva nem keresi a békét.
Bejegyzésében egyúttal a lehető legnagyobb határozottsággal elítélte az éjszakai orosz támadásokat, különösen az energetikai infrastruktúra és a közlekedési hálózatok elleni csapásokat.
Macron ismételten hangsúlyozta: a cél az, hogy Ukrajna megfelelő biztonsági garanciákat kapjon, amelyek nélkül nem lesz erős és tartós a béke, hiszen ami Ukrajnát veszélyezteti, az egész Európa biztonságát is érinti.
Macron – aki hétfőn négyszemközt tárgyalt Zelenszkijjel Párizsban – megismételte azt az álláspontját, hogy Donald Trump amerikai elnök békejavaslata csak úgy valósulhat meg, ha az európaiak is részt vesznek a tárgyalásokon, és az utolsó szót Ukrajna mondja ki - közölte a karpat.in.ua.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.