Ukrajna kész megosztani harci tapasztalatait a NATO-val – Védelmi Minisztérium
Ukrajna kész megosztani harci tapasztalatait a NATO-val – Védelmi Minisztérium

Szerhij Melnik, ukrán helyettes védelmi miniszter vezetésével szerdán ukrán küldöttség vett részt a NATO Nemzeti Tartalékos Erők Bizottsága (NCR) és a szövetség országai Tartalékos Tisztek Egyesült Konföderációja (CIOR) ülésén, a rendezvényen elhangzott, hogy Ukrajna készen áll a harci tapasztalatok megosztására a katonai tömbbel – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Védelmi Minisztérium honlapjára hivatkozva.

Hirdetés

A jelentés szerint a tanácskozáson az ukrán fél megosztotta tapasztalatait a védelmi szervezésről, a tartalék erők felszereléséről és kiképzéséről teljes körű háborús körülmények között.

„A CIOR-ral és az NCR-rel való együttműködés segít megerősíteni Ukrajna védelmi rendszerét és hozzáigazítani a NATO-szabványokhoz. Megvan a saját egyedi harci tapasztalatunk is, amelyet készek vagyunk megosztani. És itt nem elméleti tanulmányokról van szó, hanem valós, háború által tesztelt esetekről”

– hangsúlyozta Szerhij Melnik.

A megbeszélésen Mark Rutte NATO-főtitkár a beszédében méltatta Ukrajna erőfeszítéseit a nemzeti ellenállás rendszerének kiépítésére. A találkozó kiemelt témái az Ukrajna és a NATO közötti együttműködés elmélyítése a tartalékos erők terén, a tartalékosok kiképzésével és a védelmi szervezetekkel kapcsolatos tapasztalatcsere, valamint az ukrán megközelítések beépítésének lehetőségei voltak a szövetség védelmi tervezésébe. Az ukrán fél egyúttal kinyilvánította készségét az együttműködés kiterjesztésére más NATO-struktúrákkal is - közölte a karpat.in.ua.

Hirdetés

 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.