Az előző hónaphoz képest júniusban tovább emelkedett, közel 4,31 millió volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió valamelyik tagországában - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat hétfőn közreadott jelentéséből.
A háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak
- közölte a hivatal.
A jelentés szerint június végén 4 311 885 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában, 0,8 százalékkal, azaz 32 940-nel több, mint egy hónappal korábban.
Az átmeneti védelmet biztosító legtöbb jogállást ukrajnai menekültek számára ez idáig - a tagállamoktól beérkezett adatok szerint - Németország (1 196 645), Lengyelország (992 505) és Csehország (378 420) biztosította.
A május végi adatokhoz képest júniusban a kedvezményezettek száma legnagyobb mértékben Lengyelországban (+3805; +0,3 százalék), Csehországban (+4745; +1,3 százalék) és Németországban (+3 805; +0,3 százalék) növekedett.
Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva június végén Csehországban (34,7), Lengyelországban (27,2) és Észtországban (25,1) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesülők ezer főre jutó száma, míg uniós szinten az átlag ezer főre vetítve 9,6 volt.
A kedvezményezettek 44,7 százalékát felnőtt nők, 31,2 százalékát a 18 évesnél fiatalabbak, 24,1 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki.
A jelentés szerint Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 40 895 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára, a vizsgált hónap, június folyamán pedig 165-öt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.