Ukrajnával kapcsolatban a legfontosabb az európai uniós egység megőrzése - jelentette ki Stéphane Séjourné francia külügyminiszter Brüsszelben hétfőn.
Stéphane Séjourné, a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően újságíróknak nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos minden kezdeményezés Európa érdekében és ne annak ellenében szülessen.
Közölte, a védelmi ipar erősítése és az Oroszországgal szemben hozott szankciók betartatása által fel kell lépni az európai stabilitást aláásó orosz tevékenyéggel szemben. A tárcavezető továbbá szükségesnek nevezte a jogi alapok megteremtését az európai bankokban befagyasztott orosz vagyon kamatainak felhasználáshoz Ukrajna védelme és katonai támogatása céljából.
A francia külügyminiszter kérdésre válaszolva azt mondta: országa szívesen látja az izraeli delegációt a párizsi olimpiai játékokon. A francia külügyi tárcavezető Thomas Portes, az Engedetlen Franciaország (LFI) nevű párt képviselőjének kijelentésére reagált, amely szerint "az izraeli delegációt nem látják szívesen a párizsi olimpián".
"Franciaország nevében szeretném elmondani, hogy az izraeli delegációt szívesen látjuk Franciaországban az olimpiai játékokon. Hamarosan lehetőségem lesz ezt megismételni az izraeli kormánynak is" - tette hozzá Séjourné.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.